Boksz: idén biztosan nem lesz Horn-Pacquiao visszavágó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.01. 12:32
A korábbi hírekkel ellentétben biztosan nem kerül sor idén Manny Pacquiao és Jeff Horn váltósúlyú bokszvilágbajnoki címmérkőzésének visszavágójára.

A két öklöző júliusban Brisbane-ben csapott össze egymással, s óriási meglepetésre az ausztrál Horn pontozással legyőzte a címvédő Fülöp-szigeteki sztárt. Utóbbi néhány nappal vereségét követően már jelezte, hogy folytatja sportolói karrierjét és visszavágót kér – az előzetesen sokak által lesajnált – riválisától.

A meccs időpontját később november 12-re tűzték ki, ám pénteken az összecsapás szervezői jelezték, hogy Pacquiao politikai elfoglaltságai miatt nem tudja vállalni a küzdelmet.

„Pacquiao hazája kormányának a képviseletében Kínába utazik majd ősszel, éppen a tervezett felkészülése fontos fázisában” – mondta Dean Lonergan meccsszervező, hozzátéve, hogy a sportág történetében egyedülálló módon korábban nyolc súlycsoportban is világbajnoki címet szerző Pacquiao jövőre mindenképpen meg akar küzdeni a veretlen ausztrállal.

A novemberi időpont ugyanakkor vélhetőleg nem marad üresen, s Horn ringbe lép, méghozzá valószínűleg Jesse Vargas ellen.

 

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik