Profi boksz: immár biztos, elmarad az Álvarez–Golovkin visszavágó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.03. 22:11
Ahogy arról korábban beszámoltunk, pozitív doppingtesztet produkált Saúl „Canelo” Álvarez középsúlyú profi ökölvívó, és immár biztossá vált, hogy elmarad a kazah Gennagyij Golovkin ellen május 5-re tervezett, a WBC, az IBF és a WBA világbajnoki címéért rendezendő meccse, amely a tavaly szeptemberben kettejük között botrányos döntetlennel zárult mérkőzés visszavágója lett volna.

A Las Vegasba tervezett mérkőzés amerikai promótercége bejelentette, hogy a mexikói bokszoló egy önkéntes drogteszt során akadt fenn a szűrésen klenbuterollal – ami miatt a Tour de France kerékpáros-körversenyt 2010-ben megnyerő Alberto Contador két évre szóló eltiltást kapott.

„Mélységesen meg vagyok döbbenve a történteken, értetlenül állok a pozitív minta előtt, mindig is tiszta eszközökkel készültem a mérkőzéseimre” – fogalmazott Álvarez, akinek április 18-án lesz jelenése Nevada állam sportbizottságának tagjai előtt, s a meghallgatása után döntik majd el, hogy fél vagy egy évre szóló eltiltást kap-e.

Ugyanakkor az is egyértelműen eldőlt, hogy Golovkin mindenképpen bokszolni szeretne május 5-én, ezért meccsszervezője, Tom Löffler napokon belül bejelentheti, ki ellen teszi kockára vb-címeit a kazah. A legesélyesebb a 26 éves ír Gary „Spike" Sullivan, illetve a még veretlen 30 éves amerikai Demetrius Andrade lehet a címmeccsre.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2025.12.22. 12:15
Ezek is érdekelhetik