Ökölvívás: továbbra sem léphet be az USA-ba az AIBA volt elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 13:59
A columbiai kerületi bíróság elutasította Gafur Rahimov keresetét, így a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) korábbi elnöke továbbra sem léphet be az Egyesült Államokba. Az amerikai pénzügyminisztérium évekkel ezelőtt tette tiltólistára az üzletembert, akit Üzbegisztán vezető bűnözői egyikének nevezett.


Az insidethegames.biz híre szerint Rahimov erről a listáról szeretett volna lekerülni, a törvényszék azonban panaszát – többek között azt, hogy törvényellenes a kitiltása az országból – elutasította. A bíróság a három pontból álló beadványra kettőben a tiltásról szóló döntést meghozó Amerikai Egyesült Államok Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatalának (OFAC) adott igazat, míg a harmadikat elvetette.
Az insidethegames.biz híre szerint Rahimov erről a listáról szeretett volna lekerülni, a törvényszék azonban panaszát – többek között azt, hogy törvényellenes a kitiltása az országból – elutasította. A bíróság a három pontból álló beadványra kettőben a tiltásról szóló döntést meghozó Amerikai Egyesült Államok Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatalának (OFAC) adott igazat, míg a harmadikat elvetette.

Rahimov 2018 januárjában lett a csődközeli helyzetben álló bokszszövetség ideiglenes elnöke, majd még abban az évben, novemberben elnöknek választották annak ellenére, hogy korábban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság – éppen többek között az amerikai kitiltása miatt – kifejezetten felszólította az AIBA-t, hogy ne Rahimovot válassza meg vezetőjének.

A NOB ezek után szinte azonnal befagyasztotta a kapcsolatot az AIBA-val, mert úgy ítélte meg, hogy több területen továbbra is jelentős problémák vannak a szervezetnél. A legnagyobb bizonytalanságot az AIBA pénzügyi helyzete és gazdálkodása, valamint Rahimov személye okozta. Tavaly a NOB kizárta a szövetséget a – 2021 nyarára halasztott – tokiói ötkarikás játékokról, vagyis az AIBA nem lehet kapcsolatban az olimpia szervezőivel, nem intézheti a jegyeladásokat a sportág versenyeire, a kvalifikációs rendszert sem határozhatta meg, nem tervezhet tesztversenyt a japán fővárosba és az olimpiai bokszprogramot sem alakíthatja ki.

Rahimov előbb tavaly márciusban hátrébb lépett és egy ideiglenes ügyvezetőre bízta a vezetést, majd 2019 nyarán lemondott az elnöki posztról.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
11 órája

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik