Boksz: Angliában különleges intézkedéseket terveznek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.06. 22:02
null
Angliában különleges intézkedéseket terveznek (Fotó: AFP)
A brit profi ökölvívást felügyelő szervezet (BBBofC) több tucat javaslatot tárgyal annak érdekében, hogy a lehető legbiztonságosabb körülmények között indulhasson újra a helyi bokszélet.

 

Jelen állás szerint júliusban lehetne először mérkőzéseket rendezni, a BBBofC pedig már összeállított egy ötoldalas anyagot a biztonsági intézkedésekről. A szervezet vezetője, Robert W. Smith szerdán elmondta, hogy abban csupán javaslatok szerepelnek, minden elemén lehet változtatni.

A brit mérkőzésszervezőkhöz is eljuttatott tervek szerint a bokszolók a ringben maszkot viselnének, ahogy a meccsek alatt a bírók és az edzők is, címmérkőzést nem rendeznének egy ideig, mert ahhoz nagyobb apparátusra van szükség. Az egyik felvetés a hírek szerint meghökkenést keltett a promóterek körében, mivel tiltaná az öklözőknek, hogy köpjenek a ringsarokban, márpedig a frissítés során a versenyzők mindig vízzel öblögetnek, amit kiköpnek.

Smith ezzel kapcsolatban igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a sportolók kaphatnak majd vizet és gargalizálhatnak vele, azon viszont még dolgoznak, hogy hogyan „szabadulhatnának" meg a szájukban lévő víztől biztonságos formában. Mint mondta, több megoldáson is gondolkodnak a szakemberek.

Szintén a tervek között van, hogy csak negatív koronavírusteszttel lehessen jelen lenni egy-egy gálán, amelyre például megfázásos tünetekkel senki sem mehetne be, ahogy várandós nők és 70 év feletti személyek sem.

Legfrissebb hírek

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
2025.12.05. 16:00

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
2025.12.05. 15:52
Ezek is érdekelhetik