Ökölvívás: beállt az ukrán seregbe a címmeccsre készülő legenda

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 11:03
null
Lomacsenko karrierje egyik legnagyobb meccsére készül, mégis beállt az ukrán hadseregbe (Fotó: Getty Images)
A Bokszvilágszervezet (WBO) könnyűsúlyú interkontinentális övének tulajdonosa, a kétszeres olimpiai bajnok, korábbi könnyűsúlyú WBA- és WBO-bajnok Vaszil Lomacsenko beállt Ukrajna bilhorod-dnyisztrovszkiji (dnyeszterfehérvári) területvédelmi zászlóaljába, hogy segítse hazáját az Oroszország elleni háborúban.

Az amatőrök között olimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyérmes, a profik mezőnyében pedig 3 súlycsoportban (pehely-, nagypehely-, könnyűsúly) világbajnoki címig jutó 34 éves Vaszil Lomacsenko épp Görögországban tartózkodott, amikor az oroszok megtámadták hazáját. Egy percet sem szeretett volna elvesztegetni, rögtön a családjával akart lenni, s mivel az Ukrajnába tartó járatot törölték, másik útvonalon, repülővel Bukarestig, s onnan autóval Odesszáig utazott.

Az ESPN súlycsoporttól független rangsorában jelenleg a nyolcadik helyen álló sportoló azóta úgy döntött, a tőle telhető legtöbbet szeretné megtenni Ukrajnáért, ezért beállt a bilhorod-dnyisztrovszkiji (dnyeszterfehérvári) területvédelmi zászlóaljba – ezt ő maga közölte a hivatalos Facebook-oldalán.

Lomacsenko mindezt úgy tette, hogy június 5-én, Melbourne-ben ringbe lép a könnyűsúlyú WBA-, IBF- és WBO-övért az ausztrál George Kambosos ellen.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, 2020. október 18-án Lomacsenko egyhangú pontozással kikapott Teófimo Lópeztől az év egyik legjobban várt mérkőzésén, s ezzel elveszítette a WBA- és WBO-övét (López tavaly, november 27-én botlott Kambosos ellen). A mérkőzést követően Lomacsenkót műteni kellett, mivel elszakadt a vállizma. Azóta kétszer győzött, s a profi mérlege 16–2-es.

Az ökölvívó hírességek csarnokának két tagja, Vitalij Klicsko és Vladimir Klicsko szintén küzd Ukrajnáért. Előbbi, Kijev polgármestere bejelentette, kész fegyvert ragadni a hazájáért, míg utóbbi beállt a tartalékos hadseregbe.

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
35 perce

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
17 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 18:07
Ezek is érdekelhetik