Ökölvívás: a nemzetközi szövetség perrel fenyegeti a NOB-ot

2023.03.27. 14:18
null
Andrew Mustacchio a tokiói olimpián működött közre játékvezetőként (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Ökölvívószövetség (IBA) perrel fenyegette meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), mert bíróit beleegyezése nélkül kérte fel arra, hogy részt vegyenek a jövő évi párizsi olimpián, amelyről az IBA ki van zárva.

A NOB-bal hosszú ideje feszült kapcsolatban álló bokszszövetség hétfőn nyílt levelet tett közzé a honlapján Thomas Bachnak, a NOB elnökének, illetve a szervezet végrehajtó bizottságának címezve, amiben aggodalmának adott hangot „a NOB működését illetően a pártatlanság és átláthatóság tekintetében”.

Az IBA legfőbb problémája az, hogy a NOB úgy kereste meg az IBA bíróit és technikai személyzetének tagjait, hogy arról nem egyeztetett előzetesen vele, márpedig ezzel megsértette a két fél között 2019-ben kötött adatközlésről szóló megállapodást, illetve az adatkezelésre vonatkozó GDPR-szabályt. A bokszszövetség emlékeztetett rá, a 2019-es megállapodás kimondja, hogy az olimpiai bizottság a szövetségtől kapott személyes adatokat csak a szükséges ideig használhatta volna, azaz a tokiói játékok selejtezőversenyeire, az olimpiai boksztornára, azt követően pedig meg kellett volna semmisítenie. Az IBA-tól azóta a NOB nem kért ilyen adatokat, így felmerül a gyanú, hogy a bírók és egyéb technikai feladatokat ellátó személyek mostani megkeresése úgy történhetett, hogy a korábbi adatokat használta a bizottság. Illetve feltehető, hogy a NOB az IBA egyes munkatársaitól szerzett információkat.


„Az IBA ezért fenntartja a jogát arra, hogy egy illetékes bíróság előtt jogorvoslatot kérjen a NOB-bal szemben, egyúttal kártérítést kérjen a megállapodás megsértése, a szellemi tulajdona jogtalan használata, a GDPR megsértése, illetve a NOB által elkövetett egyéb jogsértések miatt”
– áll a közleményben.

A szövetség kitért arra is, hogy már többen nem dolgoznak az IBA-nál azok közül, akiket a NOB megkeresett, és el is fogadták a felkérést. Ráadásul lehetnek köztük olyanok, akiket a szövetségnél végzett szigorú átvizsgálások után távolítottak el, mint magas kockázatú személyeket. Az ilyen bírók – véli a szövetség – nagy veszélyt jelentenek a versenyek tisztaságára.

Az IBA-t – korábbi nevén AIBA-t – 2019-ben függesztette fel a NOB, ezért a sportág tokiói olimpiai küzdelmei, valamint a játékokat megelőző kvalifikációs sorozat is a NOB égisze alatt zajlott az IBA teljes kizárásával. A helyzet Párizs esetében sem változott, tavaly júniusban a NOB bejelentette, hogy nem fogja visszavonni a szövetség felfüggesztését. A 2028-as olimpia előzetes programjában pedig már nem is szerepel az ökölvívás.

Legfrissebb hírek

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpirosz Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.14. 13:03
Ezek is érdekelhetik