Ökölvívás: Uszik bízik benne, hogy februárban bokszolhat Furyval

Vágólapra másolva!
2023.11.08. 14:32
null
Tyson Fury és Olekszandr Uszik mérkőzésére februárban kerülhet sor (Fotó: Getty Images)
Olekszandr Uszik abban bízik, hogy nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címegyesítő mérkőzését februárban megvívhatja Tyson Fury ellen.

 

Az ukrán öklöző a Reuters hírügynökségnek adott interjút, melyben annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a két fél között szeptemberben létrejött megállapodásban kijelölt december 23-i időpontban biztosan nem lesz meccs, mivel a brit Fury másfél hete komoly sérüléseket szedett össze a volt MMA-s Francis Ngannou elleni 10 menetes mérkőzésén, melyet majdnem elveszített.

A 35 esztendős Fury a harmadik menetben padlót fogott az élete első profi ökölvívómeccsén ringbe lépő riválisa ellen, és végül csak megosztott pontozással nyert.

Uszik úgy számol, hogy halasztást kérnek Furyék. „Talán sor kerülhet a meccsre februárban, és örülnék neki, ha akkor lenne” – mondta Uszik, aki jelenleg Spanyolországban edzőtáborozik.

Az egyaránt veretlen Uszik és Fury összecsapása a vitathatatlan nehézsúlyú bajnoki címért zajlana. A sportág történetében legutóbb 1999-ben hirdettek vitathatatlan bajnokot – aki mindegyik nagy szervezetnél a legjobb –, akkor a brit Lennox Lewis az amerikai Evander Holyfield felett diadalmaskodott.

A 2012-es londoni olimpián aranyérmes, amatőrként világ- és Európa-bajnok Uszik jelenleg a Boksz Világszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) címét birtokolja, míg Fury a Boksz Világtanács (WBC) vb-címvédője.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik