Papp László érezte, Londonban nem érheti baj – ötkarikás történetek

P. SZ.P. SZ.
2024.06.24. 11:15
Papp László (Fotó: AFP)
Ha az emberről sportarénát neveznek el, jó eséllyel valamit jól csinált. Nagyon is jól. Ebből már sejthetik, hogy olimpiai múltidéző sorozatunk mai részében a magyar ökölvívás legendás alakjáról, Papp Lászlóról emlékezünk meg, akinek illusztris karrierje az 1948-as londoni olimpián kapott igazán szárnyra.

A bokszolói pálya felé is rögös út vezetett, édesanyja ellenezte, inkább labdarúgónak szánta volna a fiát, akit 18 éves korában a világháború német frontjára vitték, a többek között Pappot is szállító vagont két bombatámadás is érte, később pedig úgy nézett ki, Csehszlovákiában veti meg a lábát. A forint hiperinflációnak véget vető 1946-os bevezetése után tért vissza Magyarországra, ahol a Görbe becenevű öklöző még 1947-ben sem számított a legjobbnak.

Aztán megtáltosodott, a londoni olimpián az első három ellenfelét kiütötte, az elődöntőben az olasz Ivano Fontanát pontozással múlta felül.

A középsúlyú döntő előtt felröppent a pletyka, miszerint hazai ellenfele, a brit John Wright eltörte a kezét, ki sem tud állni Papp ellen – a magyar küldöttség vezetője, Forray Árpád nagyon bölcsen megtiltotta, hogy erről bárki is szóljon Pappnak, készüljön csak úgy, hogy lesz mérkőzés, ne zökkenjen ki, ne bízza el magát. És milyen jól tette, hiszen, mint kiderült, a hír kacsa volt!

Wright pedig innentől kezdve nem kerülhette el a végzetét, az önbizalomtól duzzadó Papp („Egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy Londonban baj érhet” – emlékezett vissza évtizedek múltán) pontozással ugyan, de simán legyőzte. A helyi újságok értékelése szerint már az is nagy teljesítmény volt Wrighttól, hogy nem kiütéssel kapott ki: „A British Múzeum vegye meg Wright állkapcsát, és állítsa ki mint a világ nyolcadik csodáját, hiszen a bombázó magyar, Papp ütéseit is kibírta.”

Papp a következő két olimpián már nagyváltósúlyban lépett a ringbe, Helsinkiben és Melbourne-ben sem talált legyőzőre, emellett két Európa-bajnoki (1949, Oslo: középsúly; 1951, Milánó: nagyváltósúly), és kilenc magyar bajnoki címet is begyűjtött, a mai napig a magyar sporttörténelem egyik legigazságtalanabb ténye, hogy politikai okokból sosem küzdhetett profi világbajnoki címért. Sportolói pályafutása után több játékfilmben is szerepet vállalt, de edzőként is maradandót alkotott, Gedó Györgyöt például olimpiai aranyéremig vezette, mester­edzői címet is kapott.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09