Ökölvívás: a BVSC-Zuglóban folytatja pályafutását Hámori Luca

2025.03.06. 14:16
Hámori Luca (Fotó: Török Attila)
Az olimpiai ötödik helyezett Hámori Luca a BVSC-Zuglóban folytatja pályafutását.

A klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: az elmúlt év legeredményesebb egyesülete a BVSC lett, amelynek nagymúltú ökölvívó szakosztálya bő másfél éve alakult újjá, Lakatos Regina tavaly a 70 kilósok között Európa-bajnoki ezüstéremet nyert.

„Nagy öröm, hogy sokak számára vonzó a BVSC” – szögezte le Szatmáry Kristóf, a BVSC–Zugló elnöke, aki kifejtette, a saját értékek megtartása mellett fontos, hogy új sportolók is csatlakozzanak a klubhoz, így az is, hogy a sportág történetének első női olimpikonja a Los Angeles-i ötkarikás játékokig szóló szerződést írt alá. Megjegyezte, a BVSC első olimpiai aranyérmét épp egy ökölvívó, Énekes István szerezte, mégpedig éppen Los Angelesben, 1932-ben.

„Világhírű sportolóink eddig is voltak, olyan viszont, akinek az egész világon szurkolnak, nem sok volt, Hámori Luca talán ilyen” – mondta az elnök a párizsi olimpia eseményeire utalva. Egyben rámutatott: Hámori a Tatai utcai sportkomplexum legújabb fejlesztését, a tavaly ősszel átadott ökölvívótermet használja majd a felkészülése során.

Régi Dániel szakosztályvezető arról beszélt, hogy a tavalyi év volt a szakosztály első teljes versenyszezonja, amely során különböző korosztályokban hat magyar bajnoki címet nyertek a BVSC öklözői.

A 66 kilogrammos súlycsoport magyar bajnoka, Hámori az MTI-nek elmondta, az ötkarikás játékok óta eltelt több mint fél évben eljutott odáig, hogy most már pozitív élményként tud visszatekinteni az olimpiára. Eddig a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesületet erősítette a 23 esztendős bokszoló, viszont a játékok után át kellett gondolnia a jövőt, mivel mindenképpen szeretne végigcsinálni még egy olimpiai ciklust.

„Ahhoz, hogy esetleg 2028-ban egy éremmel térhessek haza, ami tavaly nem sikerült, változtatásokra van szükség. Ezért jutottam arra az elhatározásra, hogy Budapestre költözöm. Mivel Régi Dániel edzővel szerettem volna együtt dolgozni, ő pedig a BVSC-nél van, így könnyű döntés volt, hova is jöjjek. Hála Istennek ő is szeretne velem dolgozni, úgyhogy hamar elrendeződtek a dolgok” – fejtette ki a 23 éves bokszoló.

Az év fő versenye a szeptemberi világbajnokság lesz Hámori Luca számára, ahonnan szeretne érmet, legfőképp aranyat hazahozni. Előtte még számos állomás lesz, például a jövő heti Bocskai István Emlékverseny Debrecenben, ahol először száll ringbe az új olimpiai súlycsoportban, a 65 kilósok között.

Legfrissebb hírek

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
2026.09.23. 14:20

Ökölvívó Eb: Luca-nap a szófiai ringben

Ökölvívás
2026.09.22. 19:21

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
2026.09.22. 14:03

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Kiderült felettünk az ég Szófiában, négy szombati győztesünk éremért bokszolhat

Ökölvívás
2026.09.19. 21:13

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59