További hat nemzet csatlakozott a World Boxinghoz

Vágólapra másolva!
2025.03.12. 15:44
Fotó: Getty Images
Hat új nemzet csatlakozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által előzetesen elismert ökölvívó világszövetséghez, a World Boxinghoz.

 

Kína, Törökország, Szudán, Görögország, Montenegró és Szlovákia csatlakozásával már 84 tagszervezete van a World Boxingnak, amelyet február végén a NOB is előzetesen elismert, így várhatóan a hónap végén Olümpiában sorra kerülő 144. NOB-kongresszuson kapja meg a teljes körű státuszt, és onnantól talán már csak az is formalitás, hogy a sportág a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjába visszakerüljön.

Két kifejezetten erős nemzet lépett a tagok közé, mivel Kína három arany-, és két ezüstéremmel a második helyen zárt az ökölvívó éremtáblán a tavalyi párizsi olimpián, míg a törökök két ezüst-, és egy bronzéremmel a franciákkal holtversenyben nyolcadikok voltak.

A hazai szövetség (MÖSZ) múlt hónapban csatlakozott a szervezethez, és keddtől szombatig rendezi az első magyar ökölvívótornát a WB égisze alatt, a 69. Bocskai István-emlékversenyt. Az Oláh Gábor utcai csarnokban már a WB hivatalos 10 női és 10 férfi súlycsoportjában zajlanak a küzdelmek.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
15 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Tizenkét bokszoló nem indulhatott a vb-n, mivel nem igazolták női mivoltukat

Ökölvívás
2025.09.08. 11:55
Ezek is érdekelhetik