Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Vágólapra másolva!
2025.04.15. 13:39
null
Emanuele Renzini (Fotó: Török Attila)
A magyar ökölvívó-válogatott március 10-én kinevezett új szövetségi kapitánya, az olasz Emanuele Renzini a debreceni Bocskai István-emlékversenyen már felmérhette, mit tud a hazai élvonal, az előző két hétben pedig a tatai edzőtáborban is tesztelhette azokat, akik a szövetséggel (MÖSZ) kötött szerződésük értelmében a következő olimpiai ciklus válogatottjai lesznek.

„Nagy energiával és lendülettel vágtam neki a munkának, örömmel tölt el, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek dolgozhatok és egy fiatal, tehetséges csapatot készíthetek fel – idézte a Maestro néven tisztelt, a 2000-es évek olimpiáin az olaszokkal összesen kilenc érmet szerző szakembert a MÖSZ közleménye. – Elégedett vagyok az elvégzett munkával, de természetesen tudom, rengeteg közös erőfeszítésre van még szükség ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Ez még csak a közös utazásunk kezdete, és időre van szükség a megfelelő eredményességhez. A magyar nemzeti csapat nagyon fiatal, ami azt jelenti, hogy mindannyian rengeteget tudnak még fejlődni, nincsenek karrierjük csúcsán. A fő cél természetesen az ökölvívók megfelelő felkészítése a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpiára. Van elegendő időnk, hogy sokat és keményen dolgozva versenyképes csapatot rakjunk össze, és az első tapasztalataim alapján biztos vagyok benne, hogy közösen nagy eredményekre lehetünk képesek.”

A MÖSZ idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját, ebből az alkalomból augusztus 16-ra nagyszabású eseménysorozatot szervez, novemberben pedig a BOK Csarnokban látja vendégül Európa legjobb U23-as ökölvívóit. A MÖSZ rendezvényeinek mobilitási partnere mostantól a Das WeltAuto, amellyel Kovács István szövetségi elnök kedden írt alá hosszú távú megállapodást. Ennek értelmében a vendégek szállítását a jövőben a cég által biztosított gépkocsipark segíti.

Emanuele Renzini 

 

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
12 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59
Ezek is érdekelhetik