Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

P. K.P. K.
2025.05.10. 11:29
null
Tyson Fury is a helyszínen tekintette meg öccse, Tommy Fury budapesti mérkőzését (Forrás: Red Lemon Media)
Két év után visszatért a ringbe a 2018-as debütálása óta veretlen bokszoló, Tommy Fury. A műtétét követően pénteken Budapesten, az MTK kézilabdacsarnokában egyhangú pontozással legyőzte a bosnyák Kenan Hanjalicot. A meccs kapcsán megszólalt Tommy Fury bátyja, a mérkőzésre hazánkba látogató volt nehézsúlyú világbajnok, Tyson Fury is.

Budapest fantasztikus város. Az érkezésünk után jó volt kicsit körbenézni, lenyűgöző hely – nyilatkozta a szervezőknek a testvére, Tommy Fury pénteki, budapesti meccsére hazánkba érkező Tyson Fury. A gála is nagyszerű, elég csak bepillantani. Tommy meccsén sok akcióra, lenyűgöző bunyóra számítok.” 

Gyerünk Tommy, zúzd össze” – üzente a testvérének Tyson Fury, aki tavaly veszítette el a veretlenségét az ukrán Olekszandr Uszikkal szemben, akitől hét hónapon belül kétszer is kikapott, majd bejelentette a visszavonulását. Most azonban arra a kérdésre is válaszolt, mikor tér vissza a ringbe…

„Soha” – mondta mosolyogva, de határozottan.

Mint arról beszámoltunk, Tyson Fury öccse, Tommy Fury pénteken egyhangú pontozással győzött a bosnyák Kenan Hanjalic ellen. Az esemény történelmi volt, mivel ez volt első olyan alkalom, amikor a TV2 Play streamingplatformon élőben közvetítettek egy bokszgáláról.

 

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Koloszár Valentin és Váradi Sándor is megnyerte a meccsét.

 

Legfrissebb hírek

Joshua kétszer is padlót fogott, de végül kiütötte Prengát – videók

Ökölvívás
2026.07.26. 14:17

Elhunyt Szántó Imre, Öcsi bácsi

Ökölvívás
2026.07.15. 11:31

Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua

Ökölvívás
2026.04.28. 16:07

Tyson Fury győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2026.04.12. 09:25

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53