Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2025.09.07. 14:59
null
Akilov Pilip a 16 között Liverpoolban (Fotó: Török Attila)
Két magyar ökölvívó húzott kesztyűt a hét utolsó, a világbajnokság negyedik napján, közülük Akilov Pilip be is jutott a 16 közé.

Az első nap öten, a másodikon négyen, a harmadikon hárman bokszoltak a mieink közül a liverpooli vb-n, természetes, hogy a negyedik versenynapra ketten jutottak: Akilov Pilip és Lakos Regina.

A párizsi olimpiai résztvevő 80 kilós Akilov Pilip (a francia fővárosban a későbbi olimpiai bajnok exhonfitárs, az ukrán Olekszandr Hizsnjak győzte őt le a nyitányon) a venezuelai színekben bokszoló, ám perui állampolgársággal is rendelkező Diego Andrés Pereyrával csapott össze a 16 közé jutásért. Az ukránból honosított félnehézsúlyú bunyósra mindig lehet számítani, ezt igazolta Liverpoolban is, hiszen végig uralta a meccset, amit a pontozók akceptáltak, így gond nélkül bejutott a nyolcaddöntőbe. A keddi folytatásban az azeri Murad Allahverdijev vár rá, Európai Játékok-érmes, kemény harcos, de egyáltalán nem legyőzhetetlen, Akilov többet tud nála az ökölvívás tudományából.

Vasárnap már azok is bokszoltak, akik a sorsolás jóvoltából erőnyerőként kezdték a tornát, így 70 kilós Európa-bajnoki ezüstérmesünk, a névnapját éppen ezen a napon tartó Lakos Regina az üzbég Aziza Zakirovával egyből a nyolc közé jutásért kezdhetett. Az első menetet 4:1-re a húszéves ázsiai kapta meg a pontozóktól, Lakos a folytatásban sem tudott felülkerekedni, sőt a második menetben számoltak rá, majd megintették, így feltehetően akkor is elment volna a meccs, ha a marokkói mérkőzésvezető nem hirdet döntő fölényt Lakos kárára a záró három perc felénél…

Folytatódott tehát a sorminta, minden napra jutott egy magyar győzelem, így vasárnapra is. A hétfői nyolcaddöntők során hárman is ringbe lépnek: Lakotár Hanna (54 kg) az üzbég Nigima Uktamova, Kovács Kruzitó (60 kg) a lengyel Pawel Brach és Kiss Levente (90 kg) az amerikai Malachi Georges ellen. Rajtuk kívül a vasárnapig tartó tornán a mieink közül Szeleczki Lilla (48 kg), Szaka István (50 kg) és Akilov van még versenyben.

WORLD BOXING-VILÁGBAJNOKSÁG, LIVERPOOL
Férfiak. A 16 közé jutásért. 80 kg: Akilov Pilip–Pereyra (venezuelai) p. gy. (5:0)
Nők. Nyolcaddöntő. 70 kg: Zakirova (üzbég)–Lakos Regina d. f. gy. a 3. m-ben

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
7 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38
Ezek is érdekelhetik