Internazionale: Adriano is kidőlt

Vágólapra másolva!
2005.10.25. 14:44
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, nyolc forduló alatt tizennyolc pontot szerezve a harmadik helyen álló Internazionale együttesére igencsak rájár a rúd a napokban: Cristian Alberto Peret Kily Gonzalez után kidőlt a sorból Adriano Leite Ribeiro (képünkön) is.
Amíg azonban az argentin középpályás nem tartozik a milánói együttesben a meghatározó játékosok közé, addig a brazil világbajnok teljesítménye nagyban kihat a kék-feketék eredményességre.

Adriano vállsérülése miatt a Roma elleni szerdai bajnoki mérkőzést kénytelen kihagyni.

A huszonhárom éves, gólerős brazil csatár a 2004-2005-s szezonban harminc bajnokin tizenhat, a kilenc BL-meccsen tíz, a három Olasz Kupa-mérkőzésen két gólt szerzett. Míg idén – még messze a csúcsformától - hét bajnokin már három gólt jegyez, a BL-ben négy találkozón is egyszer eredményes volt.

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Bajcajev Valgyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
8 perce

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
16 perce

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
40 perce

Yamal a BL-nyitányról is lemaradhat, Flick a spanyol szövetséget hibáztatja

Spanyol labdarúgás
42 perce

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
45 perce

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
1 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Ismét közel félszáz gólt szerzett a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik