A Juventus túlszárnyalta a saját csúcsát

Vágólapra másolva!
2005.10.27. 00:50
Címkék
A Juventus labdarúgócsapata a kilencedik fordulóban is nyert, ezzel megdöntötte a saját csúcsát. Az olasz első osztályban (Serie A) korábban senki nem tudott az első kilenc fordulóban egymás után nyerni. A Juve 1930-ban, 1985-ban és 2005-ban is megnyerte az első nyolc fordulót, de most megszületett az új rekord.
Roberto Rosetti kiállította Francesco Tottit
Reuters
Roberto Rosetti kiállította Francesco Tottit
Roberto Rosetti kiállította Francesco Tottit
Reuters
Roberto Rosetti kiállította Francesco Tottit


Az olasz labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában a Juventus a Sampdoria elleni győzelmével új rekordot állított fel, korábban éppen a torinóiak voltak azok, akik 1930-ban és 1985-ben nyolc győzelemmel rajtoltak a bajnokságban.

A Juventus Trezeguet góljával az első félidő végén vezetést szerzett, az előnyt Mutu az 57. percben duplázta meg. A Sampdoria támadójátéka Flachi eltiltása miatt nem volt veszélyes. A Juventus és a Samdoria 108. egymás elleni (bajnok és kupa) mérkőzésén ez volt az 56. torinói győzelem, illetve a 180. és a 181. Juve-gól.

Remek mérkőzésen kapott ki otthon az Internazionale a Romától. Montella a találkozó elején vezetést szerzett, majd Totti növelte az előnyt. A második játékrész elején büntetőből ismét eredményes volt, s ekkor már kevesen hittek az Inter feltámadásában. A brazil Adriano ellenben két gólt szerzett, s a milánóiak közel voltak az egyenlítéshez is. A találkozó végén Verónt és Tottit kakaskodásért leküldte Rosetti játékvezető.

Az utolsó pillanatban mentett otthon pontot a Lazio: Oddo a 90. percben büntetőből szerzett gólja egy pontot jelentett a Chievo ellen.

A Milan Empoliban begyűjtötte a három pontot: a két sokat bírált csatár közül Gilardino kétszer, míg Vieri egyszer volt eredményes.

OLASZ ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG, 9. forduló:

Ascoli-Udinese 1-1 (1-0)
G: Fini (18.) ill. Vidigal (88.)

Cagliari-Livorno 1-1 (0-0)
G: Suazo (51.-11-es) ill. Melara (75.)

Empoli-Milan 1-3 (1-1)
G: Vannucchi (34.) ill. Gilardino (45., 50.), Vieri (55.).

Internazionale-AS Roma 2-3 (0-2)
G: Adriano (67., 77.) ill. Montella (12.), Totti (30., 47.-11-es)
Kiállítás: Veron (90., Internazionale), Totti (90., Roma)

Juventus-Sampdoria 2-0 (1-0)
G: Trezeguet (41.), Mutu (57.)

Lazio-Chievo 2-2 (1-0)
G: Rocchi (31.), Oddo (90.-11-es) ill. D'Anna (47.), Pellissier (65.).
Kiállítás: Rocchi (90.-Lazio).

Palermo-Lecce 3-0 (1-0)
G: Bonanni (35.), Mutarelli (62.), M. Ferri (90.)
Kiállítás: Corini (86.-Palermo)

Parma-Messina 1-1 (1-0)
G: Fabio Simplicio (36.) ill. Muslimovic (77.).

Reggina-Treviso 1-2 (0-1)
G: Missiroli (86.) ill. Beghetto (18.), Parravicini (78.).

Siena-Fiorentina 0-2 (0-1)
G: Toni (2., 67.)
Juventus–Sampdoria, örökmérleg
Juventus- győzelem Dönt. Sampdoria- győzelem Gólok/ Juventus Gólok/ Samdoria
Torinói mérkőzések 50 31 15 4 91 36
Genovai mérkőzések 49 17 15 17 60 59
Kupameccsek 9 8 1 30 13
Összesen 108 56 30 22 181 108
A bajnokság állása:
1. Juventus 9 9 - - 18-2 +16 27
2. Milan 9 7 1 1 18-7 +11 22
3. Fiorentina 9 6 1 2 20-11 +9 19
4. Internazionale 9 6 - 3 18-8 +10 18
5. Palermo 9 4 3 2 17-14 +3 15
6. Chievo 9 4 3 2 12-9 +3 15
7. Lazio 9 4 3 2 13-12 +1 15
8. Livorno 9 4 3 2 9-10 -1 15
9. Sampdoria 9 4 1 4 17-15 +2 13
10. Udinese 9 4 1 4 11-11 0 13
11. Empoli 9 4 1 4 10-13 -3 13
12. Roma 9 3 3 3 13-9 +4 12
13. Ascoli 9 2 5 2 10-10 0 11
14. Siena 9 3 2 4 17-19 -2 11
15. Reggina 9 2 - 7 9-15 -6 6
16. Parma 9 1 3 5 8-17 -9 6
17. Messina 9 - 5 4 8-15 -7 5
18. Treviso 9 1 2 6 5-15 -10 5
19. Cagliari 9 - 4 5 6-15 -9 4
20. Lecce 9 1 1 7 5-17 -12 4
Legfrissebb hírek

San Marinó-i Nagydíj: Marc Márquez nyert Misanóban

Egyéb autó-motor
2 perce

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
6 perce

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, a vigaszágra vár

Birkózás
28 perce

IFFHS: Haaland nyolcadikként csatlakozott Zsengellér Gyuláékhoz

Foci vb 2026
49 perce

PL: Burnley–Liverpool

Angol labdarúgás
58 perce

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
1 órája

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
1 órája

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik