Serie A: Inter-pont Rómából

Vágólapra másolva!
2005.11.05. 23:12
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tizenegyedik fordulójában a bajnoki bronzérmes Internazionale gólnélküli döntetlent játszott Rómában a Lazio vendégeként.
Adriano (Internazionale) a hétközi BL-mérkőzést követően a hétvégi bajnokin sem villogott
Reuters
Adriano (Internazionale) a hétközi BL-mérkőzést követően a hétvégi bajnokin sem villogott
Adriano (Internazionale) a hétközi BL-mérkőzést követően a hétvégi bajnokin sem villogott
Reuters
Adriano (Internazionale) a hétközi BL-mérkőzést követően a hétvégi bajnokin sem villogott

A házigazdák a szakadó esőben tulajdonképpen végig bekkelték a mérkőzést - kontráikban bíztak kizárólag -, az Inter pedig támadott, de inkább csak támadgatott. A befejezéseibe ugyanis rendre hiba csúszott, vagy éppen egyszerűen csak elfogyott a tudomány a kapu előtt.

A hajrában elsősorban pontrúgásaikban bíztak – estek-keltek, ha kellett, ha nem a milánói kék-feketék a hazai tizenhatos környékén -, de ez sem vezetett számukra eredményre.

Az Inter szezonbeli második döntetlenjével jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán húsz ponttal, a Lazio tizenhat ponttal a tizenegyedik.

A forduló másik mai összecsapásán az Empoli Busce hetedik percben lőtt találatával gyorsan előnyt szerzett a vendég Reggina ellen, majd a második félidő közepén újabb gólt szerzett. A hosszabbítás negyedik percében pedig a harmadik hazai találattal alakult ki a 3-0-s végeredmény.

Az Empoli tizenhét ponttal a hatodik, a Reggina kilenccel a tizenötödik helyen áll a tabellán.

A forduló többi mérkőzését vasárnap rendezik.
  • SERIE A, TIZENEGYEDIK FORDULÓ:
  • Lazio-Internazionale 0-0
  • Empoli-Reggina 3-0 (1-0)
  • G: Busce 7., Tavano 67., Vannucchi 94.

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
24 perce

A Csíkszereda öngóllal mentett pontot a FCSB ellen

Minden más foci
40 perce

Pogacar megnyerette csapattársával a montreali egynapost

Kerékpár
41 perce

Frimpong: Szoboszlai minden pozícióban tud játszani

Angol labdarúgás
1 órája

Kézilabda: Máthé és Ludmán is három gólt lőtt – körkép

Kézilabda
1 órája

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
1 órája

Két góllal győzött odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
1 órája

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik