Fiatalkorú szurkolót vádolnak az olasz rendőr megölésével

Vágólapra másolva!
2007.02.08. 15:39
Címkék
Egy tizenhét éves szurkoló ellen indított nyomozást az olasz államügyészség, mert őt gyanúsítják a múlt pénteki Catania-Palermo bajnoki labdarúgó-mérkőzés után kitört rendbontások során elhunyt rendőr meggyilkolásával.
Az olasz rendőrség csütörtökön közölte, hogy kihallgattak egy tizenhét éves fiatalt, aki kedd óta börtönben van.

Filippo Raciti olasz rendőr a múlt pénteki Catania-Palermo mérkőzés után kialakult utcai verekedésben szerzett súlyos sérüléseket, és az orvosok már nem tudtak rajta segíteni.

Hétfőn derült ki a boncolás eredménye, ennek alapján Filippo Racitit egy súlyos tárgy, egyes feltételezések szerint vasdorong által okozott belső sérülések, köztük többszörös májrepedés ölték meg. Amikor az első jelentésekben szereplő petárda felrobbant mellette, már sebesült volt.

A szicíliai rendőrség bejelentése szerint a videofelvételeken látható, amint a fiatalkorú elkövető a cataniai stadionnál a rendőrautóba dob egy házi készítésű robbanóanyagot.

A gyanúsított fiú nem ismeretlen a hatóságok számára, mivel egy ultracsoport tagja, de a rendőrség többet nem árultak el a fiatal elkövetőről.

Az olasz rendőrség szerda esti tájékoztatása szerint már 40 személyt, köztük 16 fiatalkorút vettek őrizetbe az ügy kapcsán.
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
1 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
1 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
1 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik