José Mourinho Milánóban tárgyal az Internazionale vezérkarával

2008.03.29. 14:51
Az olasz bajnok Internazionaléval tárgyal szombaton José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője. A klub részleteket nem árult el a megbeszélésekről, de a tárgyalás tényét elismerték.
Mourinho nyártól már az Intert irányíthatja
Fotó: Imago
Mourinho nyártól már az Intert irányíthatja
Mourinho nyártól már az Intert irányíthatja
Fotó: Imago
Mourinho nyártól már az Intert irányíthatja

A portugál szakember pénteken érkezett Milánóba, és olasz lapértesülések szerint nyártól veheti át Roberto Mancini helyét a kispadon. Kivéve ha az Inter kikap szombaton a Lazio vendégeként, a Roma pedig megveri idegenben Cagliarit.

Ebben az esetben egy pontra csökkenne a két együttes közötti különbség a táblázaton, és ez elég lehet a kék-feketék elnökének Massimo Morattinak ahhoz, hogy azonnal menessze az olasz trénert.

A torinói illetőségű sportlap, a Tuttosport értesülései szerint az elmúlt héten a Juve elleni 2-1-es vereség után is felmerült Mancini menesztése. Állítólag Moratti csak azért nem rúgta ki a trénert, mert figyelembe vette, hogy a játékosai kiállnak mellette.

Mancini, csapata március 11-ediki BL-búcsúja után már bejelentette, hogy nyáron távozik, de később éppen az elnök hatására visszakozott.

A Mourinhóval folyó tárgyalásokat már a bajnoki címvédőnél sem tagadják, és a lapok már azt találgatják, hogy mikor veheti át a csapatot, és kiket hozhat magával a Chelsea-nél 2007 őszén menesztett tréner. Az olasz sajtó Dider Drogba érkezését valószínűsíti abban az esetben, ha a portugál szakvezető megállapodik az Interrel.

A kérdés csak az, hogy a klub elöljárói hajlandóak-e teljesíteni Mourinho azon elvárását, hogy a szakmai munkát teljes egészében ő irányíthassa. A 45 éves szakember ugyanis nyilatkozataiban ehhez a feltételhez kötötte szerződését.
Legfrissebb hírek

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
12 órája

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46

Következhet José Mourinho budapesti BL-építkezése

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 09:42

Mourinhóék sem hagyták ki a francia–spanyol vb-elődöntőt – fotó

Foci vb 2026
2026.07.15. 07:10