Cissokho személyében megvan a Milan első jelentős nyári igazolása

2009.06.14. 11:32
Az AC Milan 13 millió fontot már el is költött a Kakáért kapott pénzből (56 millió font), miután portugál lapértesülések szerint megszerezte a Portótól Aly Cissokhót. A szenegáli származású francia balhátvéd öt esztendőre írt alá új csapatához, ahol 1 millió fontot keres majd évente.
Cissokho (jobbra) lendületes felfutásaiból a jövőben a Milan húzhat hasznot
Fotó: Action Images
Cissokho (jobbra) lendületes felfutásaiból a jövőben a Milan húzhat hasznot
Cissokho (jobbra) lendületes felfutásaiból a jövőben a Milan húzhat hasznot
Fotó: Action Images
Cissokho (jobbra) lendületes felfutásaiból a jövőben a Milan húzhat hasznot

Adriano Galliani személyesen utazott Portóba, hogy nyélbe üsse az üzletet, és a vezető portugál sportlapok, az A Bola és az O Jogo szerint sikerrel is járt. Pedig a 21 éves, a védelem bal és jobb oldalán egyaránt bevethető védőért a Lyon is bejelentkezett, ám az olaszok jártak sikerrel.

Cissokho a másodosztályú FC Gueugnonban kezdte profi pályafutását, majd a portugál Vitória Setúbalba igazolt. Innen került a Portóhoz idén januárban, a kétszeres BEK/BL-győztes klub pedig most 13 millió fontért vált meg tőle.

A megállapodás értelmében a Milan további egymillió fontot fizet a Portónak minden egyes Cissokhóval nyert trófea után. A szenegáli felmenőkkel büszkélkedő, de már Franciaországban született futballistát – akinek éves fizetése egymillió font lesz – egyesek Cafúhoz hasonlítják.
Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19