Francesco Totti tudja, butaságot csinált

2010.05.07. 09:36
null
Francesco Totti (középen) csereként beállva jutott a kiállítás sorsára (fotó: Action Images)
Címkék
Francesco Totti elismeri, butaságot csinált, de elmondása szerint volt előzménye annak, hogy csúnyán felrúgta Mario Balotellit a labdarúgó Olasz Kupa döntőjében.

Az AS Roma ikonja csereként szállt be az Internazionale elleni fináléban, de nem tudott segíteni csapatán, amely Diego Milito gólja következtében 1–0-ra kikapott. Totti ráadásul nem is maradhatott végig a pályán, mert miután csúnyán belerúgott Mario Balotellibe, a játékvezető kiállította.

„Butaságot csináltam – írta saját blogjában Totti. – Nem így kellett volna reagálnom. De van másik oldala is az ügynek. Ilyenkor tudja meg az ember, kik az igazi barátai, akik akkor is mellette állnak és kitartanak mellette, ha hibát követ el. Amikor a Parma ellen gólt rúgtam, mindenki éltetett, most pedig sokan elfordulnak tőlem."

Totti hozzátette, nem volt előzmény nélküli a rúgás. Állítása szerint ugyanis a szintén csereként beálló Mario Balotelli kétszer is beszólt neki.

A római csapatkapitány ügyét hétfőn tárgyalja a fegyelmi bizottság, és várhatóan két-három mérkőzésre szóló eltiltást kap.

Gian Paolo Montali, a fővárosi klub igazgatója korábban még úgy nyilatkozott, hogy a klub is megbüntetheti Tottit, ám a világbajnoknak végül nem kell a zsebébe nyúlnia.

Legfrissebb hírek

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
17 perce

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
27 perce

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Fradi

Labdarúgó NB I
46 perce

„Egy közülünk” – így búcsúzik Argentína a visszavonuló Messitől

Minden más foci
53 perce

Kézilabda: ötszázadik alkalommal vezet NB I-es meccset a Hargitai–Markó páros

Kézilabda
55 perce

Kós Hubert: Örökké hálás leszek Milák Kristófnak

Úszás
1 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
1 órája