Olasz Kupa: Mazzone szerint is provokálta Mario Balotelli Tottit

2010.05.06. 22:50
Címkék
Az Olasz Kupa-döntő nem feltétlenül a végeredmény (1-0) miatt maradt emlékezetes. A találkozó 88. percében Francesco Totti brutálisan lerúgta Mario Balotellit, az Internazionale támadóját amely után a fővárosiak ikonja piros lapot kapott. Az AS Roma együttesét 1993-96-ig irányító Carlo Mazzone hasonló véleményt fogalmazott meg, mint korábban Totti, és a milánói támadó provokációjával magyarázta a történteket.

„Balotelli sűrűn provokálja ellenfeleit. Nyilván az Inter csatára mondott valamit, amitől Totti elvesztette a fejét, ezért miután utánaszaladt, csúnyán megrúgta" – nyilatkozta határozottan Mazzone az egykori Roma edző.

„Vagy már elfelejtettük, hogy ez a fiú miket művelt csapattársaival, edzőivel és szurkolóival?" – utalt Mazzone Balotelli közelmúltbeli viselkedésére.

A tréner szemében a fővárosiak csapatkapitánya nem veszített semmit a nimbuszából:

„Eltekintve ettől az esettől, Totti továbbra is egy csodálatos futballista, de ha provokálják, akkor ő is el tudja veszteni a fejét".

 TOTTI BELERÚGOTT BALOTELLIBE
 

 

Legfrissebb hírek

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
18 perce

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
28 perce

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Fradi

Labdarúgó NB I
47 perce

„Egy közülünk” – így búcsúzik Argentína a visszavonuló Messitől

Minden más foci
54 perce

Kézilabda: ötszázadik alkalommal vezet NB I-es meccset a Hargitai–Markó páros

Kézilabda
56 perce

Kós Hubert: Örökké hálás leszek Milák Kristófnak

Úszás
1 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
1 órája