Mihajlovics a lilák új vezetőedzője

2010.06.03. 22:19
null
Mihajlovics lilára cserélheti a piros-kék sálat (Fotó: Action Images)
Címkék
A Fiorentinta csütörtök este hivatalosan is bejelentette, hogy Szinisa Mihajlovics lett a gárda új vezetőedzője. A firenzei klub közlése szerint az Udineséből érkező Gaetano D’Agostino is náluk folytatja pályafutását.

A Fiorentina csütörtökön felbontotta szerződését Cesare Prandellivel, így az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy az olasz szakember a vb után átvegye hazája válogatottjának irányítását.

Mihajlovics szabadon igazolható volt, mivel néhány napja felbontotta szerződését a Cataniával. A szerbek korábbi klasszis szabadrúgáslövőjét péntek délben mutatják be.

Mihajlovics tavaly decemberben ült le a Catania kispadjára, a szicíliai csapat pedig az irányításával biztosan maradt az élvonalban, és legyőzte többek között a Juventust, valamint a bajnok Intert is.

Prandelli öt évig volt a Fiorentina szakvezetője, ezzel a lilákat a leghosszabb ideig szolgáló vezetőedző lett a klub történetében.

A Fiorentina Mihajlovics érkezése mellett azt is bejelentette, hogy megegyezett az Udinesével Gaetano D'Agostino átigazolásáról, így a válogatott középpályás is Firenzében folytatja karrierjét.

Legfrissebb hírek

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
15 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
22 perce

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Sawangkaew-tól

Tenisz
29 perce

Népsport: Mentek, ki merre látott

Népsport
31 perce

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
53 perce

A bajnoki bronzérem megtartása a minimális cél Tatabányán

Kézilabda
1 órája

Hajdu Attila borászként is megelégszik azzal, ha a „kapu előtti teret” uralja

Minden más foci
1 órája

Mol Magyar Kupa: három meccs kerül tv-képernyőre – íme, a 3. forduló pontos programja

Labdarúgó NB I
1 órája