Adriano: Ha alkoholista lennék, nem lennék itt

2010.07.22. 18:28
null
Maga mögött hagyná a rossz időszakot: Adriano ígéri, jó fiú lesz Rómában (Fotó: Action Images)
Nincsenek alkoholproblémái, már nem depressziós, bizonyítani akar, és ígéri, ő és az AS Roma is jó lesz: a brazil Adriano végre boldognak érzi magát, és trófeákat akar nyerni.

Mint ismeretes, a kitűnő képességű, de nehezen kezelhető csatár 2009 áprilisában bontott szerződést az Interrel, miután beismerte: depressziós, és súlyos alkoholproblámái vannak. Ezután a Flamengóban játszott, majd júniusban visszatért Olaszországba, és hároméves szerződést írt alá a Romával.

„A Roma rengeteget jelent nekem. Tisztában vagyok vele, hogy sok hibát elkövettem a múltban, és nem szabad ezeket megismételnem, de azért vagyok itt, hogy elfelejtsem a rossz időszakom" – nyilatkozta Adriano.

„Meg akarom mutatni mindenkinek, hogy még mindig remek játékos vagyok. Rengeteget kell dolgoznom és megmutatnom, hogy mit érek a pályán. Most jól érzem magam, jó döntést hoztam, trófeákat akarok nyerni a Romával" – tette hozzá a brazil csatár, aki elmondta, tisztában van vele, hogy nem csak a támadófeladataira kell koncentrálnia majd.

„Tudunk együtt játszani Tottival és Vucsiniccsel, de nem lesz elég csak támadnunk. Elképzelhetőnek tartom, hogy működik egy támadótrió ilyen felállásban, de keményen kell dolgoznunk, s mindannyiunknak be kell segítenünk a védekezésbe. A győzelmekhez nem elég, hogy bajnokok szerepeljenek, csapatot is kell építeni, és a Románál ez megvan. Kiváló együttesbe kerültem, amely mind a Serie A-ban, mind a Bajnokok Ligájában sikeres lehet."

Adrianót természetesen súlyproblémáiról és edzettségéről is megkérdezték – a támadó elismerte, van lemaradása.

„Három hónapig nem játszottam, ez meg is látszik. Egy hónapon belül már jobb állapotban leszek, ígérem. Ha alkoholista lennék, most nem lennék itt. Szomorú és depressziós voltam, nem volt kedvem játszani, de Brazíliában segített a családom, és mellém álltak a barátaim is, így felnőttem. Most boldog vagyok, és nyugodt" – mondta.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.30. 09:07

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18
Ezek is érdekelhetik