Megvan a megállapodás Balotellivel - sajtóértesülés

Vágólapra másolva!
2010.07.26. 11:38
null
Balotelli képességei megkérdőjelezhetetlenek, fejben azonban nem mindig túl erős (Fotó: Action Images)
Egybehangzó olasz médiainformációk szerint megszületett a megállapodás az olasz Inter és az angol Manchester City között Mario Balotelli átigazolásáról, valamint a csatár is rábólintott az angolok szerződési ajánlatára. A La Gazzetta dello Sports, a Corriere dello Sport és a Tuttosport is arról cikkez, hogy az olasz támadó Manchesterben folytatja pályafutását.

Olaszországban már tényként közlik a vezető lapok, hogy Balotelli átigazolási díjáról megegyeztek az érintett klubok, valamint a támadó is megállapodott az angolokkal. A renitens futballista az Intert hagyja el, és a Manchester Cityben folytatja pályafutását.

Olasz sajtóinformációk szerint Balotelli 35 millió euróért vált csapatot, amely további „kiegészítő elemekkel” eléri a 40 millió eurót is.

Angliában a Daily Mail már azt is tudni véli, hogy az Intertől érkező támadó öt évre ír alá a manchesteriekhez, és heti 65 ezer font lesz a fizetése. A La Gazzetta dello Sport nem öt évről, hanem csak négyről ír.

A hivatalos bejelentés a két klub részéről a hét elején várható.

Roberto Mancini, a City menedzsere egyelőre finomabban fogalmaz Balotellivel kapcsolatban.

„Megvan a pénzünk, hogy bárkit megszerezzünk, de ellentétben azzal, ahogy sokan gondolják, nem akarunk túl sokat fizetni értük. Balotelli az egyik a négy-öt csatár közül, aki iránt érdeklődünk. Én voltam az első, aki hitt benne, és meggyőzött a képességeiről. Mariónak két remek tulajdonsága van, a fiatal kora és a tehetsége" – mondta a La Stampának az olasz edző.

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

Megvan Mario Balotelli 13. klubja, ezúttal nem Európába ír alá

Minden más foci
2026.01.08. 12:42

Nem fért kétség az Inter győzelméhez, a kék-feketék újra vezetik a Serie A-t

Olasz labdarúgás
2026.01.04. 22:53
Ezek is érdekelhetik