A Milanba mehet a „lecsórósított” Cassano

2010.12.17. 00:16
null
Cassano a Milantól kaphat egy újabb, immár sokadik esélyt (Fotó: Action Images)
Az olasz labdarúgó-élvonalban szereplő Sampdoria hivatalos honlapján bejelentette: január 31-ig nem látogathatja a csapat edzéseit Antonio Cassano, aki ezalatt az időszak alatt fizetést sem kap a csapattól. Az ezt követő időszakban pedig csak az eredeti fizetésének 50 százalékát veheti fel a támadó. Illetve csak vehetné fel, olasz sajtóinformációk szerint ugyanis a futballista már meg is egyezett a Milannal, amellyel 2014-ig szóló szerződést ír majd alá.

Hétfőre ígérték a döntést Antonio Cassano ügyében, ám az illetékes sportdöntőbíróság csak ma hozta nyilvánosságra határozatát: nem lehet felbontani az olasz játékos szerződését a Sampdoriánál. Cassano mégsem lehet boldog: február 1-jéig eltiltották, ráadásul a fizetését is rendesen megnyirbálták.

A klub hivatalos közleménye szerint a 2011. február 1. és 2013. június 30. közötti időszakban 50 százalékkal kevesebb pénzt kap majd a renitens futballista, mint az eredetileg a szerződésében szerepel. Persze, ha ebben az időszakban egyáltalán még a Samp futballistája lesz, amire a dolgok jelen állása szerint kevés az esély.

 A REAL MADRID IS JÓL JÁRHAT

Cassano tehát három és fél évre szóló szerződést köthet a Milannal, amelyben évente 3.5 millió eurót plusz a különböző bónuszok összegét teheti majd zsebre. A Real Madrid is kereshet az üzleten, a Sampnak ugyanis állítólag 5 millió euró körüli összeget kell fizetnie a játékos korábbi klubjának, ha ő a szerződése lejárta előtt távozik a csapattól.

„A játékost 2011. január 31-ig eltiltották, úgyhogy csak február 1-jén térhet vissza a csapathoz. Addig ott lesz a téli átigazolási időszak arra, hogy megtaláljuk a probléma megoldását" – mondta Giuseppe Bozzo, a játékos ügynöke az ESPN-nek.

Az tehát könnyen elképzelhető, hogy Cassano a tavaszi szezont már nem a genovaiaknál kezdi meg. Sőt az olasz sajtó máris tudni véli a következő állomáshelyét.

A TuttoMercatoweb és a SkySports24 arról számolt be, hogy Adriano Galliani, a Milan ügyvezetője és Cassano ügynöke együtt ebédelt, és szóban már meg is állapodtak egymással. Az olasz újságok részleteket is hoznak: Cassano nem kölcsönbe kerül a milánóiakhoz, hanem 2014-ig szóló szerződést ír majd velük alá!

Mint ismert, Riccardo Garrone, a Sampdoria elnöke kezdeményezte Cassano szerződésének felbontását, miután a válogatott labdarúgó októberben a nagy nyilvánosság előtt megsértette. A 28 éves labdarúgó azóta bocsánatot kért, jelezte, szeretne a klubnál maradni, ám a Samp vezetői nem kérnek belőle.

Legfrissebb hírek

Népsport: genovai futballszerelmesek

Népsport
2026.08.12. 10:44

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
2026.07.01. 16:53

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50