Inter: karrierje 1000. tétmérkőzésére készül Javier Zanetti

2011.05.11. 12:33
Címkék
Az Inter labdarúgóinak argentin csapatkapitánya, Javier Zanetti pályafutása során ezredszer léphet pályára tétmérkőzésen a Roma elleni szerdai kupaelődöntő visszavágóján.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy elértem ezt a milleniumot – mondta joggal a fekete-kékek védője, aki a milánói csapat mezét már 748-szor ölthette magára. – A karrierem során mindig szenvedélyből cselekedhettem, a futball rengeteget adott nekem, és meg kell próbálnom a legjobb tudásom szerint visszaadni valamit ebből. Mindig igyekeztem magamat adni a pályán, és talán a legnagyobb elismerés számomra, amikor más együttesek szurkolói kimutatják tiszteletüket irántam.”

Zanetti 1995 óta tagja az Inter csapatának, azóta a Bajnokok Ligája-, az UEFA-kupa- és a világkupasiker mellett ötször nyert bajnokságot. A 37 éves játékos pályafutása elején a Talleresben és a Banfieldben játszott, 12-szer volt U23-as, 140-szer felnőtt argentin válogatott.

Zanetti 1995 óta tagja az Inter csapatának, azóta a Bajnokok Ligája-, az UEFA-kupa- és a világkupasiker mellett ötször nyert bajnokságot. A 37 éves játékos pályafutása elején a Talleresben és a Banfieldben játszott, 12-szer volt U23-as, 140-szer felnőtt argentin válogatott.

Legfrissebb hírek

Kevés válogatott gól, először a vb-n törökországi légiós – a Kicker kielemezte a német világbajnoki keretet

Foci vb 2026
8 perce

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 perce

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
26 perce

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
1 órája

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik