Fabio Cannavaro orvosi tanácsra szögre akasztja a cipőt

2011.07.09. 13:20
null
Cannavaro már nem tudja kitölteni szerződését az al-Ahlinál (Fotó: Action Images)
Címkék
Fabio Cannavaro, az olasz labdarúgó-válogatottal 2006-ban világbajnoki címet nyerő hátvéd bejelentette visszavonulását, miután az orvosok véleménye szerint térde már nem alkalmas a játékra.

Fabio Cannavaro ma állt a nyilvánosság elé a bejelentéssel, miután az Olaszországban és az Egyesült Arab Emírségekben elvégzett orvosi vizsgálatok kimutatták, térde már nem teszi lehetővé, hogy kitöltse az al-Ahlinál jövő nyárig szóló szerződését.

„Nagyon szomorú vagyok. A futball jelentett mindent az életemben. Nem egyszerű a helyzet, mindenki mondta, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de szembenézni vele már egy másik dolog. Azért jöttem vissza Dubaiba, hogy folytassam az edzéseket, de az orvosi vizsgálat ezt megtiltotta…” – mondta Cannavaro.

Cannavaro 2006-ban vb-t nyert az olasz válogatottal, és abban az évben a FIFA Év játékosa-díjat is kiérdemelte. Nyolc évig volt a squadra azzurra csapatkapitánya, 136 fellépésével olasz válogatottsági rekorder.

Cannavaro 1992-től 1995-ig szülővárosa csapatában, az SSC Napoliban játszott, majd következett a Parma (1995–2002), az Internazionale (2002–2004), a Juventus (2004–2006), a Real Madrid (2006–2009) és végül ismét a Juventus (2009–10). Tavaly írt alá két évre az al-Ahlihoz, miután a Juvénál nem hosszabbítottak vele szerződést.

CANNAVARO LEGJOBB PILLANATAI


Legfrissebb hírek

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
1 perce

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
22 perce

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
43 perce

Népsport: Kléber Gábor a játékosokkal szót értett

Népsport
43 perce

Nagy Miklós: Nehéz, de szép utat választottunk

Labdarúgó NB II
1 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
1 órája

Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

Csupasport
1 órája

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik