Moggi: Morattinak nem kellene Facchetti halála mögé bújnia

2011.07.09. 09:59
null
Luciano Moggi nem nyugszik (Fotó: Action Images)
Címkék
Mint korábban beszámoltunk róla, az illetékes bíróság elutasította a Juventus beadványát, amelyben visszakövetelte a tőle elvett scudettót. A jelek szerint Luciano Moggi, a Juventus egykori főigazgatója nem nyugszik, ráadásul legutóbbi nyilatkozatában már a Milant is megvádolta.

 

„Morattinak nem kellene Facchetti halála mögé bújnia. Mindenki sajnálja, ami vele történt, de ez nem törli le a hangját azokról a szalagokról” – utalt Moggi az Inter legendájának az olasz bundabotrányban betöltött szerepére.

„Ami biztos, az Intertől el kell venni a 2006-os scudettót. Moratti akkor jönne ki a legjobban ebből a rossz helyzetből, ha személyesen adná vissza a kupát. Ez a scudetto a Juventusé. A FIGC (Olasz Labdarúgó-szövetség – a szerk.), nem ismeri ezt el, de nem hagyhatjuk magunkat” – jelentette ki Moggi.

„A Milan ugyanannyira saras, mint az Inter. Összehasonlítva az ő telefonbeszélgetéseikkel, teljesen amatőrnek tűnök. Nem csodálkoznék, ha a Juventus kártérítési pert indítana ellenük” – zárta mondandóját a korábbi szakvezető.

Mint ismert, a calciopolinak nevezett bundabotrány miatt a Juventust 2006 nyarán a másodosztályba száműzték, mivel bebizonyosodott, hogy Moggi akkori főigazgató több játékvezetőt is befolyásolt a csapat számára kedvező eredmény érdekében. Ezenkívül abba is beleszólása volt, hogy mely bírók működjenek közre a torinói klub meccsein.

A botrányban a Milan, a Lazio és a Fiorentina is érintett volt. A 2005-ös és 2006-os bajnoki címet elvették a Juventustól, előbbit végül nem osztották ki, míg utóbbit az Internazionale kapta meg.

Később kiderült – legalábbis a nápolyi bíróság szerint –, hogy az Internazionale is érintett volt az ügyben, a Juventus erre alapozva szerette volna visszakapni a bajnoki címét.

Legfrissebb hírek

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
1 perce

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
21 perce

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
42 perce

Népsport: Kléber Gábor a játékosokkal szót értett

Népsport
43 perce

Nagy Miklós: Nehéz, de szép utat választottunk

Labdarúgó NB II
1 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
1 órája

Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

Csupasport
1 órája

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik