Gólt és pontot szerzett, de nem nyert a padlóról felkelő Inter

2012.03.04. 22:48
null
Megviselt harcos: Milito megtörte saját gólcsendjét, egyben pontot mentett az Internek (Fotó: Reuters)
Címkék
Négy gólt hozott a Serie A 26. fordulójának záró mérkőzése: az Inter továbbra is hosszú nyeretlenségi szériában van, viszont ezúttal gólt (sőt, gólokat) és pontot szerzett, 0–2-ről kiegyenlítve a Catania ellen.

A San Siro igen foghíjas lelátói már a meccs előtt mutatták, mit gondolnak az Internazionale drukkerei csapatuk játékáról, és negyvenöt perc után alighanem a helyszínen szurkolók is legszívesebben hazamentek volna, mert az Inter kétgólos hátrányban (és füttykoncerttől kísérve) vonult az öltözőbe.

ARGENTIN INVÁZIÓ

Carrizo – J. Zanetti, Samuel, Spolli – Izco, Almirón, Cambiasso, Barrientos – A. Gómez, D. Milito, Bergessio, csere: Zárate, Llama. A mérkőzésre nevezett játékosokból argentin válogatottat is ki lehetett volna állítani, lévén a harminchat labdarúgóból tizenhárman a dél-amerikai ország állampolgárai voltak. A tizenegy, egy nemzetből származó légiós a kezdőcsapatokban egyébként Serie A-rekordbeállítás.

A Forlán, Pazzini, Milito támadótrióval kezdő Inter (Wesley Sneijder a kispadon maradt) egy-két kisebb lehetőséggel startolt, majd Forlán elrontott egy nagy helyzetet is – illetve Juan Pablo Carrizo védett szépen. Ahogy azt már az interesek az utóbbi időben megszokhatták, a Catania az első lövéséből megszerezte a vezetést: a 20. percben Alejandro Gómez lépett ki a leshatárról, egy visszacsellel becsapta Nagatomo Jutót, majd szépen a kapuba lőtt.

A 38. percben Pablo Barrientos kapott ziccerben, középen labdát, de rosszul fordult kapura, így Júlio César menteni tudott. Egy perc múlva már nem volt kegyelem, bár a Catania a játékvezetőnek és asszisztensének is köszönetet mondhatott: Giovanni Marchese a bal oldalon méteres lesről lépett ki, középre adott, Mariano Izco pedig nagyon suta mozdulattal a gólvonal mögé juttatta a labdát.

Az Inter a teljes reménytelenség légkörében mehetett a szünetre, mert minden a január vége óta tartó borzasztó szériának megfelelően alakult: az ellenfél egyből kihasznált egy lehetőséget, bírói hiba is sújtotta a milánóiakat, akik egyébként „szokás szerint” maguk is szétesően játszottak...

A szünet után jött Sneijder, de semmi nem változott: az önbizalomhiányos Inter ellen a Catania újabb helyzeteket dolgozott (és hagyott) ki, de nem volt nehéz dolga: a hazaiak középpályája gyakorlatilag nem létezett, az induló vendégjátékosok előtt rendszeresen húsz-harminc méteres üres területek nyíltak.

A (nagyon vastag) jég a 71. percben tört meg, meglehetősen váratlanul: Diego Forlán balról befelé cselezett, elküldte védőjét, majd erős lövést küldött kapura, amit Carrizo bevédett. Az Inter február 1., a Palermo elleni 4–4 után szerzett ismét gólt – a fekete-kékek 451 perc után találtak megint a hálóba bajnokin, ehhez még hozzájön „bónusznak" a Marseille elleni 90 perc a BL-ben. És ha már egy üzlet beindul: a 80. percben Forlán tökéletes passzal ugratta ki Diego Militót, aki ziccerben lépett ki, és remek lövést küldött a jobb fölső sarokba – 2–2!

A vérszemet kapott Inter Sneijder lövésével folytatta a rohamot (ártalmatlanul ment el), de a Cataniának is akadt helyzete, méghozzá nagy, csak Seymour ziccerben Júlio César kezébe csavart. Sajnálhatta, mert kvázi meccslabda volt.

Mint ahogy meccslabdája volt Giampalolo Pazzininek is, de az Inter-csatár – aki kézzel besegítve vette át a labdát – lábon lőtte Carrizót. Forlán éles lövése elzúgott, maradt még két Inter-szöglet, de ezek nem hoztak eredményt. A Catania simán megnyerhette volna a meccset, de engedte felállni az Intert a padlóról, és amikor a hazaiak már lábra kaptak, a fordítás sem volt elképzelhetetlen. Hogy elmozdult-e az Inter az abszolút mélypontról? Ezt alighanem azért a következő meccsek mutatják meg...

INTER–CATANIA 2–2

SERIE A
26. FORDULÓ
Internazionale–Catania 2–2 (Forlán 71., D. Milito 80., ill. A. Gómez 20., Izco 38.)
KORÁBBAN
AS Roma–Lazio 1–2 (Borini 16., ill. Hernanes 10. – 11-esből, Mauri 62.)
Lecce–Genoa 2–2 (Muriel 61., Brivio 81., ill. Sculli 21., 85.)
Fiorentina–Cesena 2–0 (Morasz 61. – öngól, Nasztaszics 74.)
Siena–Cagliari 3–0 (Bogdani 40., Calaio 80., Del Grosso 82.)
Udinese–Atalanta 0–0
Bologna–Novara 1–0 (Acquafresca 82.)
Parma–Napoli 1–2 (Zaccardo 77., ill. Cavani 40., Lavezzi 86.)
AZ ÁLLÁS
1. Milan 26 16 6 4 53–22 +31 54
2. Juventus 25 13 12 38–16 +22 51
3. Lazio 26 14 6 6 41–30 +11 48
4. Udinese 26 13 7 6 37–23 +14 46
5. Napoli 26 11 10 5 44–25 +19 43
6. Roma 26 11 5 10 39–33 +6 38
7. Internazionale 26 11 4 11 36–36 0 37
8. Chievo 26 9 7 10 22–31 –9 34
9. Catania 25 8 10 7 34–35 –1 34
10. Palermo 26 10 4 12 39–43 –4 34
11. Atalanta 26 9 11 6 30–28 +2 32
12. Genoa 26 9 5 12 35–48 –13 32
13. Fiorentina 25 8 7 10 25–25 0 31
14. Bologna 25 8 7 10 25–29 –4 31
15. Cagliari 26 7 10 9 23–29 –6 31
16. Parma 25 7 8 10 30–39 –9 29
17. Siena 26 7 8 11 30–28 +2 29
18. Lecce 26 6 7 13 30–42 –12 25
19. Novara 26 3 8 15 21–46 –25 17
20. Cesena 25 4 4 17 16–40 –24 16
Az Atalantától hat pont levonva.
Legfrissebb hírek

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
1 perce

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
20 perce

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
36 perce

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
39 perce

Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

Egyéb egyéni
54 perce

Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

Úszás
1 órája

Eppel Márton a szinte teljesen üres kapuval szemben fejelt fölé a Sepsi ellen – videó

Légiósok
1 órája

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
1 órája