Inter: Bielsa a favorit, Villas-Boas és Prandelli az alternatíva

2012.03.29. 20:57
Címkék
Egyelőre nem eldöntött tény, hogy ki veszi át a hétfőn menesztett Claudio Ranieritől az olasz Internazionale labdarúgócsapatát. Az olasz sajtó szerint Marcelo Bielsa a klubelnök, Massimo Moratti favoritja, míg alternatívaként André Villas-Boas, illetve Cesare Prandelli neve vetődött fel.

Amint arról tegnap már beszámoltunk, Moratti név szerint is megemlítette Bielsát – igaz, több szakember társaságában –, és dicsérte kivételes képességeit: „nekünk színes egyéniségek kellenek, olyan őrültek, mint amilyen például ő”. Amint arról tegnap már beszámoltunk, Moratti név szerint is megemlítette Bielsát – igaz, több szakember társaságában –, és dicsérte kivételes képességeit: „nekünk színes egyéniségek kellenek, olyan őrültek, mint amilyen például ő”.

Sőt egyenesen a jelen kor két legnagyobb edzőzsenijéhez, Pep Guardiolához és José Mourinhóhoz hasonlította, miszerint nevezett trióról „csak jókat” lehet hallani.

Moratti már tavaly nyáron udvarolt Bielsának, de hiába a kecsegtető ajánlat Milánóból, a szakember akkor már szavát adat a bilbaói elnöknek, Josu Urrutiának. Viszont az idén nyáron Bielsa ismét tárgyalási helyzetbe kerül.

Az olasz sajtó szerint amennyiben nem jönne létre a megegyezés, az angol Chelsea-től távozó André Villas-Boas, illetve az olasz válogatottat szövetségi kapitányként irányító Cesare Prandelli lehet a következő lépés.

Legfrissebb hírek

NB II: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr

Labdarúgó NB II
25 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
29 perce

NB II: Diósgyőri VTK–FC Ajka

Labdarúgó NB II
29 perce

NB II: Máris vezet a Barcika – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
30 perce

Nincs még gól a Nyíregyháza–Kisvárda bajnokin

Labdarúgó NB I
31 perce

NB II: FC Nagykanizsa–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
32 perce

NB II: Kolorcity Kazincbarcika SC–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
33 perce

NB II: Kecskeméti TE-Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
33 perce