Serie A: a Juventus Milan-nevelésű csatára szerint teljesen nyílt a harc

2012.03.11. 14:36
Címkék
Alessandro Matri, a Juventus 27 éves Milan-nevelésű csatára szerint még teljesen nyílt a versenyfutás az olasz labdarúgó-élvonal (Serie A) jelenlegi kiírásában.
„Sajnáljuk persze az elmúlt időszak gyengébb szereplését, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy mindent beleadtunk – kezdte Alessandro Matri. – Az idényünk továbbra is nagyszerű, csak két pont választ el minket a Milantól. A versenyfutás teljesen nyílt, úgyhogy a scudettóról szőtt álmaink életben vannak még, és mindent meg is teszünk, hogy meg is maradjanak.”

„Rengeteg gólt szereztünk a középpályásaink révén, köszönhetően a taktikának és az edzéseken gyakoroltaknak, úgyhogy mindenkit elismerés illet – folytatta a 38 juventusos meccsén 19 gólt szerző támadó. – A mester a hét közben látottak és az ellenfél karakterisztikájának megfelelően jelöli ki a kezdőcsapatot. Én két gólt szereztem a Genoa elleni korábbi bajnokin, úgyhogy remélem, én leszek az ideális támadó a mai mérkőzésen…”

A Bologna elleni bajnokin Leonardo Bonucci negyedik játékvezetővel a kiállítása miatt hevesen vitázó, emiatt a kispadtól elküldött, majd a Genoa elleni fellépésről eltiltott Antonio Conte feladatait ezúttal segédje, Angelo Alessio látja el.

„Mindannyian meglepődtünk a kiállításon, nem úgy tűnt, mintha ennyire hevesen reklamált volna. Mindenesetre a Genoa elleni teljesítményünk a hétközi edzéseinktől függ, így Conte végig velünk dolgozott. Megpróbálunk mindent, hogy ne látszódjon meg a hiánya” – zárta mondandóját Matri.
Legfrissebb hírek

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
9 perce

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
31 perce

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
33 perce

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
7 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
7 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
8 órája