Serie B: Laczkóék és Vassék is rámozdultak az osztályozós helyekre

2012.03.24. 17:11
Címkék
A Vass Ádámot és Feczesin Róbertet bevető Brescia, valamint a Laczkó Zsoltot csereként pályára küldő Sampdoria is győzött az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának szombati játéknapján. Mindkét csapat továbbra is pályázik az osztályozót jelentő 3–6. helyekre.

Két döntetlen után újra nyert a Sampdoria, a Cittadella elleni idegenbeli meccsen Graziano Pelle duplája hozta meg a 2–1-es győzelmet. Laczkó Zsolt a 77. percben állt be a veretlenségét öt forduló óta őrző és az osztályozós pozíciókhoz közeledő genovai csapatba.

Hasonló céljai vannak a Bresciának is, amely két nem túl jól sikerült forduló (két meccs, egy pont) után most szintén három ponttal gazdagodott. Vass Ádám végigjátszotta a mérkőzést, Feczesin Róbert a 69. percben állt be a hazai csapatba, amely 0–1-ről gyűrte le 2–1-re a Grossetót.

A Livorno ugyanúgy korán megszerezte a vezetést, mint egy héttel ezelőtt, és ezúttal sem tudott nyerni – a Modena a 94. percben szerezte meg a második egyenlítő gólját (2–2). Filkor Attila, a Livorno magyarja a cserepadról nézte végig a mérkőzést.

Ugyancsak kilencven perc kispad jutott Simon Ádámnak a Bariban, amely gól nélküli döntetlent játszott a Juve Stabiával.

A gólzáporos győzelmet arató Torino számára jól alakult a többi eredmény is, az éllovas „bikák” kissé elhúztak üldözőiktől. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
23 perce

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
25 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
29 perce

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
32 perce

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
1 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
1 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
1 órája