Van Bommel: A Juve is tudja, hogy a Milan az erősebb

2012.03.02. 16:04
null
Van Bommel (a háttérben) szerint a Milan erősebb a Juvénél (Fotó: Reuters)
Címkék
Nem kímélte a játékvezetőket Mark van Bommel, az olasz élvonalban szereplő AC Milan középpályása. A holland válogatott futballista még soha nem látott olyat, ami a Juventus elleni bajnokin (1–1) történt, illetve beszélt a Serie A erőviszonyairól is. Adriano Galliani osztja játékosa véleményét.

 

 

Mint ismert, a Milan és a Juventus csúcsrangadója 1–1-es döntetlennel zárult a San Siróban, így a listavezető piros-feketék nem tudták növelni az előnyüket – ráadásul a torinóiak egy meccsel kevesebbet is játszottak.

Van Bommel a Juve elleni bajnokiról az Intertől szerződtetett Sulley Muntari lövését emelte ki, amely szerinte átment a gólvonalon, ám a bírók nem vették észre.

„Soha sem láttam még ilyet a karrierem során – utalt a ghánai ominózus lövésére Mark van Bommel. – Antonio Conte azt javasolta a meccs után, hogy ne legyek ideges, mert nekik is volt meg nem adott találatuk, de mi korán kétgólos előnyre tehettünk volna szert, és utána még többet szerezhettünk volna. Matri meg nem adott gólja így már akkor eshetett volna, amikorra hárommal vagy néggyel vezetünk."

Van Bommel hozzátette: a torinóiakkal vívott meccs növelte az együttes önbizalmát, és szerinte még mindig a Milan az esélyesebb a bajnoki címre.

„Nem volt jó érzés látni, ahogy Muntari szabályos gólját nem adják meg. A Juventus elleni mérkőzés mentálisan nagyon jót tett a csapatnak, sokat fejlődtünk. Most már a torinóiak is tudják, hogy mi vagyunk az erősebbek" – zárta mondandóját Van Bommel.

Adriano Galliani, a Milan alelnöke kifejtette: egyelőre nem hosszabbítják meg Zlatan Ibrahimovic 2015 nyarán lejáró szerződését, és a szíve még mindig vérzik a Juventus elleni döntetlen, de különösen Muntari meg nem adott gólja miatt.

Galliani azt is elmondta, hogy a Barcelonával hírbe hozott Thiago Silva minden bizonnyal nem lesz a katalánok játékosa.

A Milan szombaton, a Serie A 26. fordulójának nyitó mérkőzésén a Palermóhoz látogat, míg a még veretlen Juventus a Chievót fogadja.

Legfrissebb hírek

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
22 perce

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
28 perce

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
1 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
1 órája

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
1 órája

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
2 órája

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
2 órája