Megőrizte hárompontos előnyét a Juventus

2012.04.25. 20:00
null
Boateng góljával ugyan nyert a Milan, de nem tudott közelebb kerülni a Juvéhoz (Fotó: Reuters)
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) Piermario Morosini tragikus halála után elhalasztott 33. fordulójának pótlásán az éllovas Juventus és üldözője, a Milan is győzni tudott.

Sorsdöntőnek ígérkezett a Serie A hétközi fordulója, hiszen 33 lejátszott kör után a Juventus hárompontos előnnyel rendelkezett a Milan előtt. A listavezető, egyébként már csak „könnyűsúlyú″ ellenfelekkel megvívó torinóiak ezúttal a Cesenához látogattak, a milánóiak pedig az idényt hatalmas várakozásokkal kezdő, ám most a kiesés ellen küzdő, február óta nyeretlen Genoát fogadták.

A vendégek szurkolóik akarata ellenére nem félmeztelenül kezdték a mérkőzést, és igyekeztek bebizonyítani, hogy mégiscsak megérdemlik a mezt – no és a pár napja az Alberto Malesani helyére kinevezett edző, Gigi De Canio bizalmát. A mérkőzés egy szép, de kissé pontatlan Sulley Muntari-lövéssel kezdődött, majd Alessandro Nesta tisztázta az ötös előtt zseniálisan – becsúszás közben kézzel villámgyorsan és hajszálpontosan a labdáért felnyúlva – Juraj Kucka lövését.

Ugyanakkor Cesenában büntetőhöz jutott a Juventus Vangelisz Morasz tizenhatoson kívüli kezezése miatt, de Andrea Pirlo a kapufára lőtte a labdát. A mérkőzések eleji izgalmakat munkás, Milan- illetve Juve-fölényt hozó, de ziccer nélkül maradó negyedórák követték. Az első félórához közeledve itt Zlatan Ibrahimovic a gólvonal előtt belelökte genoás honfitársát, Andreas Granqvistot Stephan El Shaarawy lövésébe (ilyet is ritkán látni azért), amott Mirko Vucsinics a kapu szájából fejelt fölé (no, ilyet azért gyakrabban láttunk a múltban). Mindent összevetve a Milan játéka ekkor teljesen kilátástalan volt, míg a Juventus vezető gólja, ahogyan a közhely mondja, a „levegőben lógott", Paolo De Ceglie kétméteres fejesét a veterán Francesco Antonioli például éppen csak a kapufára tudta tolni. A szünet előtti hajrákban sem láthattunk hálórezgetést, csak egy kevésbé sikeres Ibrahimovic-műesést és egy borzalmasan lecsúszott Vucsinics-próbálkozást az ötösről.

Mindkét nagycsapat kissé álmosan kezdett a fordulás után, Nesta és Mario Yepes kis híján a kiállítás sorsára jutott, Luca Ceccarelli lövését pedig saját csapattársa, Vincenzo Rennella hárította Gianluigi Buffonnak besegítve (mit is írtunk fentebb az ilyesmiről?). Érkezett azonban rögvest a válasz: egy pillanatra a „régi" Ibrahimovicot láthattuk, de Sébastien Frey megmutatta, hogy a jóllakott napközis-külső alatt fantasztikus reflexek lapulnak; Antonioli pedig éppen csak ki tudta bűvészkedni a gólvonalról Alessandro Matri lövését.

Beállt a Milanba a frissiben felépült Antonio Cassano, Kevin Prince Boateng páros, és innentől egyre veszélyesebben játszott a hazai csapat. A Juventus nemkülönben: De Ceglie milliméterekkel csúsztatott fejjel a kapu bal oldala mellé, a jobbat pedig szintén csak centikben mérhetően kerülte el Pirlo Moraszon megpattant lövése. A hajrára készülődve óriási lehetőséget kapott a Milan, amikor a Genoa szélsője, Bosko Jankovics egy utánrúgás miatt kiállíttatta magát.

A 80. percben a csereként beállt Marco Borriello megszerezte első gólját a Juventus színeiben, igen jókor: 15 méterről lőtte állítgatás nélkül a jobb alsóba a Vucsinics által elé fejelt labdát. Begyötört azonban egy gólt a Milan is, és itt is egy csereember, Boateng talált éles szögből a hálóba, Urby Emanuelson Granqviston gellert kapó passza után.

Egy góllal győzött tehát a tabella első két helyezettje, megmaradt a Juventus hárompontos előnye.

Hirtelen nem is tudnánk eldönteni, hogy a Juventusnak és a Milannak örülnie kell, hogy a hajrábeli gólra hajrábeli góllal tudtak válaszolni, vagy éppen szomorkodnia, hogy a rivális is megtette ezt. Az viszont tény, hogy a Juventus sorsa továbbra is a saját kezében van, hiszen a hátralévő fordulókban a Novarával, a Leccével, a Cagliarival és az Atalantával találkozik, míg a Milanra a Siena, Atalanta, Inter, Novara négyes vár.

A mai vesztesek közül a Cesena kiesett, a Genoa továbbra is öldöklő harcban áll a bennmaradást jelentő 17. helyért a Leccével. Az egypontnyi előny és a kedvezőbb sorsolás a Genoa mellett szól, talán még úgy is, hogy szurkolói rendbontása miatt zárt kapuk mögött játssza utolsó két hazai bajnokiját.

AC MILAN–GENOA 1–0

CESENA–JUVENTUS 0–1

OLASZ SERIE A
33. FORDULÓ
AC Milan–Genoa 1–0 (K.-P. Boateng, 86.)
Cesena–Juventus 0–1 (Borriello 80.)
A forduló többi mérkőzéséről itt olvashat!
AZ ÁLLÁS
1. Juventus 34 20 14 58–18 +40 74
2. Milan 34 21 8 5 64–27 +37 71
3. Lazio 34 16 7 11 50–43 +7 55
4. Napoli 34 14 12 8 60–41 +19 54
5. Internazionale 34 15 7 12 50–46 +4 52
6. Udinese 34 14 10 10 45–35 +10 52
7. Roma 34 15 5 14 53–48 +5 50
8. Catania 34 11 13 10 44–46 –2 46
9. Parma 34 11 11 12 46–51 –5 44
10. Siena 34 11 10 13 42–36 +6 43
11. Atalanta 34 12 13 9 38–36 +2 43
12. Chievo 34 11 10 13 30–41 –11 43
13. Bologna 34 10 12 12 35–40 –5 42
14. Palermo 34 11 8 15 47–53 –6 41
15. Cagliari 34 10 11 13 36–42 –6 41
16. Fiorentina 34 10 11 13 34–39 –5 41
17. Genoa 34 9 9 16 44–63 –19 36
18. Lecce 34 8 11 15 38–51 –13 35
19. Novara 34 6 10 18 29–57 –28 28
20. Cesena 34 4
10 20 21–51 –30 22
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
3 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
3 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
3 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
3 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
4 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
4 órája