Olaszország: nyomozás indult 33 mérkőzés kapcsán, 61 játékos ellen

2012.05.08. 21:25
Címkék
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) 22 csapat 61 játékosa ellen kezdeményez nyomozást fogadási csalás ügyében. A FIGC kedden sem a klubok, sem a futballisták nevét nem hozta nyilvánosságra, mindössze annyit közölt: az érintetteket szerdán tájékoztatják majd arról, hogy válaszolniuk kell az illetékes testület kérdéseire.


A szövetség azt is jelezte, hogy 33 mérkőzést vizsgálnak, ezek közül 29 másodosztályú találkozó, élvonalbeli meccs azonban nincs közöttük.
A szövetség azt is jelezte, hogy 33 mérkőzést vizsgálnak, ezek közül 29 másodosztályú találkozó, élvonalbeli meccs azonban nincs közöttük.

Olaszországban korábban 30 embert vettek őrizetbe a tavaly júniusban kirobbant fogadási csalás botrány kapcsán, többek között a világbajnoki ezüstérmes Giuseppe Signorit, illetve az Atalanta csapatkapitányát, Cristiano Donit. Kettejüket öt, illetve három és fél évre eltiltották augusztusban, míg az élvonalba tavaly feljutott Atalanta 6 pont levonással kezdte meg a mostani szezont.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
3 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
35 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
35 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
40 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
58 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
59 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája