Roma: Pizarro nem megy Kínába, scudettóval búcsúzna

2012.06.07. 13:56
Címkék
David Pizarro visszautasította a kínai Sanghaj Shenhua ajánlatát, mert szeretné úgy elbúcsúzni az olasz AS Romától, hogy megnyerik az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (Serie A).

„Úgy szeretnék búcsúzni, hogy a Roma megnyeri a scudettót” – fejtette ki az ajánlat visszautasításának okát.

Korábban már beszámoltunk róla: a Romának új vezetőedzője lett, Zdenek Zeman két évre kötelezte el magát a „farkasokhoz”.

„Marco Cassetti azt mondta nekem, hogy Zeman kiváló edző, akivel keményen fogunk dolgozni, de ennek meglesz az eredménye” – mondta a 32 éves chilei futballista.

Pizarro a szezon második felét a Manchester Citynél töltötte, amelynek menedzserével, Roberto Mancinivel már dolgozott korábban Olaszországban. A középpályás ebben az idényben hét alkalommal lépett pályára a Serie A-ban, és ötször a Premier League-ben. Utóbbiban angol bajnoki aranyérmesnek vallhatja magát.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 perce

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
14 perce

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
45 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
46 perce

Úszás: bejelentette a visszavonulását Florent Manaudou

Úszás
47 perce

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
50 perce

Angelina Melnyikova nyert egyéni összetettben a női torna Eb-n

Torna
53 perce

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
1 órája