A Juve nem tudott mit kezdeni a Fiorentinával

2012.09.25. 22:46
null
A Juve nem bírt a Fiorentinával (Fotó: Reuters)
A Juventus gól nélküli döntetlent játszott a Fiorentina ellen idegenben az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) ötödik fordulójában. A hazaiak játszottak kreatívabban, és közelebb jártak a gólszerzéshez, mint az ötlettelenül futballozó torinóiak.

A kilencedik percben Sebastian Giovinco lőtt kapura a tizenhatos előteréből, de a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a pályát.

A 23. perc a hazaiak veszélyeztettek, amikor Manuel Pasqual lőtt fölé nem sokkal a labdát kapásból egy szöglet után a tizenhatos vonalától.

Egy perccel később a lilák büntetőt reklamáltak, miután Pasqual kapott jó indítást Sztevan Joveticstől, és elesett a tizenhatoson belül Arturo Vidal mellett, ám a játékvezető nem ítélt tizenegyest, mivel a vendégek játékosa hozzáért a labdához.

A 40. percben David Pizarro adta be a labdát, és Jovetics a felső lécre fejelte a labdát, majd egy perccel később még nagyobb lehetőség adódott a Fiorentina előtt. Juan Cuadrado kiválóan indította Adem Ljajicsot, aki egyedül vihette a labdát Gianluigi Buffonra, de a szerb játékos mellé lőtt.

A folytatásban sem igazán változott a játék képe: a Fiorentina veszélyesebben játszott, míg a Juventus ötlettelen próbálkozásaiból nem igazán alakult ki gólhelyzet.

Az 53. percben Facundo Roncaglia eresztett meg egy lövést, de nem találta el Buffon kapuját, majd nem sokkal később Jovetics fejelte fölé Pasqual beadását.

A 72. percben Cuadrado veszélyeztetett, majd a 81. percben ismét a hazaiak voltak közel a gólszerzéshez. Cuadrado adta be a labdát a jobb oldalról, és a hosszú oldalon helyezkedő Pasqual nem sokkal fejelt a bal kapufa mellé.

Gól azonban az utolsó percekben sem született, így a Fiorentina 0–0-s döntetlent játszott a Juventusszal hazai pályán.

SERIE A
5. FORDULÓ
Fiorentina–Juventus 0–0

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 5 4 1 11–2 +9 13
2. Napoli 4 3 1 8–2 +6 10
3. Lazio 4 3 1 7–2 +5 9
4. Sampdoria 4 3 1 7–4 +3 9
5. Fiorentina 5 2 2 1 6–4 +2 8
6. Roma 4 2 1 1 10–6 +4 7
7. Internazionale 4 2 2 6–5 +1 6
8. Genoa 4 2 2 6–6 0 6
9. Atalanta 4 2 1 1 3–2 +1 5
10. Catania 4 1 2 1 5–6 –1 5
11. Torino 4 1 2 1 4–3 +1 4
12. Parma 4 1 1 2 4–6 –2 4
13. Udinese 4 1 1 2 6–9 –3 4
14. Bologna 4 1 1 2 5–8 –3 4
15. Milan 4 1 3 4–5 –1 3
16. Chievo 4 1 3 3–7 –4 3
17. Cagliari 4 2 2 2–7 –5 2
18. Pescara 4 1 3 3–10 –7 1
19. Palermo 4 1 3 1–8 –7 1
20. Siena 4 1 2 1 5–4 +1 -1

 

Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
17 órája

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24
Ezek is érdekelhetik