Internazionale: Ez csúnya vereség volt - Stramaccioni

Vágólapra másolva!
2012.09.23. 21:21
Ahogy arról már beszámoltunk, az olasz labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában az Inter hazai pályán meglepő, 2–0-s vereséget szenvedett a Sienától. Andrea Stramaccioni, a milánói kék-feketék vezetőedzője úgy véli, csapatának most kell igazán összetartania.

„Ez egy csúnya vereség volt – szögezte le Stramaccioni. – Azonban nem szabad elveszíteni a munkába vetett hitünket, hiszen az első félidőben rengeteg helyzetünk volt, de képtelenek voltunk gólt szerezni."

„Egy vereség nem befolyásolhatja az elvégzett munkánkat. A második félidőben a Sienának nagyon veszélyes ellentámadásai voltak. Ez az a pillanat, amikor igazán össze kell tartanunk. Bízom a fiúkban, egy vereség miatt nem fogunk összetörni" – folytatta az olasz szakember.

A 36 esztendős szakvezető hozzátette: formálódó csapatának időre van szüksége, hogy megteremtse a csapatrészek közötti megfelelő egyensúlyt, továbbá megjegyezte, a háromvédős felállás egy ötlet volt a részéről, Christian Chivu visszatérésével változhat a hadrend.

Stramaccioni szót ejtett arról is, hogy az Inter szurkolói szórványos füttyszóval búcsúztatták a csapatot.

„Egy vereség után természetes, hogy a drukkerek így reagálnak, de a vezérszurkolók megtapsoltak minket a lefújás után."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Téli érkezők dönthetik el az üldözők csatáját a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 11:51

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41
Ezek is érdekelhetik