Milan: „Hiba lenne kirúgni Allegrit, az edző nem varázsló”

2012.09.20. 12:40
Címkék
Arrigo Sacchi, az olasz élvonalbeli AC Milan korábbi vezetőedzője szerint hiba lenne meneszteni a jelenlegi trénert, Massimiliano Allegrit a gyenge rajt miatt.

Mint ismert, a Milan a bajnokságban mindkét hazai meccsét elvesztette, egyedül a Bologna otthonában tudott győzni Gianpaolo Pazzini mesterhármasával. A BL-ben pedig csupán 0–0-ra futotta Allegriéknek az Anderlecht ellen, így érthető, hogy egyre több a pletyka a távozásáról.

„A Milan érthetően elégedett volt Allegri munkájával, ezért maradt ő a csapat edzője – mondta Sacchi. – Éppen ezért továbbra is vele kell folytatniuk. Az edző nem varázsló vagy mágus. Először is olyan játékosokra van szüksége, akik beleillenek az elképzeléseibe.”

„Valóban szenved a Milan, de ha az elmúlt évekre visszagondolunk, sokkal inkább az egyéniségek repítették a csapatot, mintsem a játékstílus. Evidens, hogy Zlatan Ibrahimovic, Thiago Silva és Alessandro Nesta távozásával gyengültünk. Ezt csak új játékrendszer bevezetésével lehet kompenzálni. Nézzék csak meg a Pescarát. Az előző idényben Olaszország leglátványosabb futballját produkálta, pedig egy világsztár sem futballozott ott” – tette hozzá Sacchi.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
6 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
6 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
7 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
7 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
7 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
7 órája