Serie A: Ferrara személyes „bosszúra” készül Zeman ellen

2012.09.25. 13:42
Címkék
Ciro Ferrara, az olasz bajnokságban négy forduló után veretlenül a negyedik helyen álló Sampdoria vezetőedzője nem éppen barátságos szavakkal készül a szerda esti, Roma elleni mérkőzésre. A Juventus korábbi játékosa részben arra is szánja jó formában lévő csapata mérkőzését, hogy elégtételt vegyen az őt és együttesét az 1990-es években doppingolással vádoló Zdenek Zemanon.

„Húsz évig voltam profi játékos, karrierem második felét a Juventusnál töltöttem, és senkitől sem kaptam annyi igazságtalan kritikát, mint Zemantól. Engem és a klubomat is károsították a kijelentései, és mostanáig sem tudtam megemészteni, hogy az olasz labdarúgásban fontos ember ennyire semmibe vegye azt, amiért szüntelenül kőkeményen dolgoztam” – mondta Ferrara.

A Roma vezetőedzőjeként dolgozó Zeman azt állította, hogy a Juventus 1993 és 1998 között doppingolta játékosait, s az ügy egészen a nemzetközi Sportdöntőbíróságig jutott, amely aztán felmentette a torinói klubot. A csapat orvosát, Riccardo Agricolát előbb 22 hónapos börtönbüntetésre ítélték, de később felmentették.

A Roma és a Sampdoria szerda este 20.45-kor találkozik egymással a Serie A 5. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
3 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
3 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
4 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
4 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
4 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
4 órája