Tassotti nem akarja kitúrni Allegrit, ki miatt maradt el a kézfogás Rómában?

2012.09.27. 13:01
null
Tassotti nem akarja kitúrni Allegrit a Milannál
Címkék
Sikeres estét tudhatnak maguk mögött a milánói csapatok az olasz labdarúgó-bajnokságban, ugyanis mind az AC Milan, mind az Internazionale begyűjtötte a három pontot az 5. (hétközi) fordulóban. Az eltiltott Massimiliano Allegrit helyettesítő Mauro Tassotti nem tör kollégája pozíciójára, míg Andrea Stramaccioni a jövőben is alkalmazná a háromvédős rendszert. Walter Mazzari méltatta Miroslav Klose gesztusét, de ki miatt maradt el a kézfogás Rómában?

A közelmúltban nehéz időszakot átélő AC Milan először nyert hazai pályán az idei szezonban, Stephen El Shaarawy duplájának köszönhetően fektette két vállra a Cagliarit. A találkozót követően Mauro Tassotti nyilatkozott, ugyanis Massimiliano Allegri az asszisztensek inzultálása miatt egymeccses eltiltását töltötte:

„Örülünk az eredménynek, amelyért nagyon meg kellett küzdenünk, de erre is számítottunk. Nem volt egyszerű játszani ezzel a tudattal, de próbáltunk kezdeményezni. Még jobban kell játszanunk, de ha több önbizalmunk lesz, tudunk fejlődni. A pálya talaja nem könnyítette meg a dolgunkat, nehéz volt pontosan passzolni” – mondta Tassotti, aki a duplázó El Shaarawyval kapcsolatban kiemelte, sokat segít a csapatnak, mert rengeteg gondot tud okozni az ellenfél védelmének.

Az Allegrit helyettesítő szakember kitért arra is, hogy előző szezon végén szóba került, átvenné a Laziót Edy Rejától, de már 30 éve tartozik a Milan kötelékébe, így végül nem került sor a váltásra. Ugyanakkor hangsúlyozta, nem kívánja Allegrit kitúrni a vezetőedzői székből, boldog a jelenlegi helyzetével.

A Napoli Edison Cavani triplájával nyert a bajnokságot szintén biztatóan kezdő Lazio ellen. Walter Mazzari a meccs után elmondta, előzetesen arra is felkészültek, hogy kikaphatnak a rómaiaktól, de a hazaiak végül a megfelelő hozzáállással léptek pályára:

„Mondtam a fiúknak, arra is készüljenek fel, hogy nem tudunk nyerni a Lazio ellen, de a legfontosabb, hogy a megfelelő hozzáállással mentek ki a pályára” – mondta Mazzari, aki kitért Miroslav Klose kezezés miatt érvénytelenített góljára is.

„Szép gesztus volt tőle, de szerintem ez annak is köszönhető, hogy tudta, a videós visszajátszások alapján utólag megbüntethették volna.”

A csütörtöki La Gazzetta dello Sport napilap is gratulált a játékosnak, és „kivételnek” nevezte őt a „beteg futballban”. Az újság emlékeztetett arra, hogy Klose egyszer már korrigált saját kárára bírói ítéletet: 2005 áprilisában, még a Werder Bremen futballistájaként nem volt hajlandó elvégezni egy igazságtalanul befújt büntetőt. Gesztusáért később fair play díjat kapott.

A Roma csak döntetlenre végzett a tíz emberrel is egyenlíteni tudó Sampdoriával, Zdenek Zeman azonban nem húzta le a keresztvizet a vendégek góljánál hibázó Maarten Stekelenburgről.

„Az első félidőben jól teljesítettünk, de sajnos a kapusunk hibája után meg kellett elégednünk a döntetlennel. Ez benne van a futballban, és Stekelenburgnek összességében nem ment rosszul, így semmi okom nincs rá, hogy legközelebb ne ő védjen. A bekapott gól után képtelenek voltunk higgadtan játszani, de igazából már korábban meg kellett volna szereznünk a második gólt” – mondta Zeman, aki a meccs előtt nem fogott kezet Ciro Ferrarával.

A két edzőnek volt egy vitája a héten egymással, de mindketten másképp látják a történteket:

„Minthogy én vagyok az idősebb, Ferrara dolga lett volna, hogy odajöjjön” – így Zeman.

„A szüleim azt tanították nekem, hogy a házigazdának kell üdvözölnie a másikat. Az Olimpicóban csak vendég voltam, de készen álltam a kézfogásra Zemannal” – reagált Ferrara.

A másik milánói csapat, az Internazionale is begyűjtötte a három pontot a Chievo otthonában, így eddig hibátlan idegenben, hazai pályán ugyanakkor még várat magára az első siker.

„Igaz, hogy a Chievo erősen kezdett, és Wesley Sneijder sérülése sem könnyítette meg a dolgunkat. Miután előnybe kerültünk, szilárdak tudtunk maradni hátul, míg elöl továbbra is veszélyesek voltunk. Összességében megérdemelt volt a győzelmünk” – értékelt Andrea Stramaccioni, aki kitért csapata háromvédős rendszerére is.

„Ezen a felálláson kell dolgoznunk a jövőben is, mert úgy tűnik, a jelenlegi játékoskeretből így lehet kihozni a legtöbbet anélkül, hogy felborulna a részek egysége.”

EMLÉKEZTETŐ – SERIE A
5. FORDULÓ
AC Milan–Cagliari 2–0 (El Shaarawy 15., 82.)
AS Roma–Sampdoria 1–1 (Totti 35., ill. Munari 62.)
Catania–Atalanta 2–1 (Spolli 52., Barrientos 64., ill. Moralez 50.)
Chievo–Internazionale 0–2 (Pereira 43., Cassano 74.)
Genoa–Parma 1–1 (Borriello 88. – 11-esből, ill. Lucarelli 27.)
Napoli–Lazio 3–0 (Cavani 19., 30., 64.)
Torino–Udinese 0–0
KORÁBBAN
Pescara–Palermo 1–0
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 5 4 1 11–2 +9 13
1. Napoli 5 4 1 11–2 +9 13
3. Sampdoria* 5 3 2 8–5 +3 10
4. Internazionale 5 3 2 8–5 +3 9
5. Lazio 5 3 2 7–5 +2 9
6. Roma 5 2 2 1 11–7 +4 8
7. Fiorentina 5 2 2 1 6–4 +2 8
8. Catania 5 2 2 1 7–7 0 8
9. Genoa 5 2 1 2 7–7 0 7
10. Milan 5 2 3 6–5 +1 6
11. Torino* 5 1 3 1 4–3 +1 5
12. Atalanta* 5 2 1 2 4–4 0 5
13. Parma 5 1 2 2 5–7 –2 5
14. Udinese 5 1 2 2 6–9 –3 5
15. Bologna 4 1 1 2 5–8 –3 4
16. Pescara 5 1 1 3 4–10 –6 4
17. Chievo 5 1 4 3–9 –6 3
18. Cagliari 5 2 3 2–9 –7 2
19. Palermo 5 1 4 1–9 –8 1
20. Siena* 4 1 2 1 5–4 +1 -1
* A Sienától 6, az Atalantától 2, a Torinótól és a Sampdoriától 1-1 pont levonva.

 

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
3 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
3 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
3 órája