De Canio: A mérkőzés nem tizenöt percig tart

2012.10.22. 10:01
Címkék
Habár a Tőzsér Dánielt ezúttal mellőző Genoa tizenöt perc alatt kétgólos előnyre tett szert a Roma ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 8. fordulójában, Luigi De Canio vezetőedző nehezen tudta megmagyarázni, csapata hogyan kapott ki végül 4–2-re.

GENOA–ROMA 2–4GENOA–ROMA 2–4

Az igazi Osvaldo és De Rossi (Fotó: Corriere dello Sport)
Az igazi Osvaldo és De Rossi (Fotó: Corriere dello Sport)

„Nehéz választ adni arra, miért kaptunk ki, a mérkőzések nem tizenöt percig tartanak – kezdte meccs utáni értékelését De Canio, akinek irányítása alatt a genovai klub ebben az idényben öt alkalomból harmadjára kapott ki előnyről. – Ha világklasszis játékosok ellen játszol, óvatosnak kell lenned, mert a semmiből is képesek kulcsfontosságú momentumokat teremteni. Kétségkívül kiengedtünk a második gólunk után ahelyett, hogy tovább nyomtunk volna. Sok a fiatal játékosunk, akik még nem igazán érzik, hogyan kell a mérkőzés tempóját irányítani. A tapasztalatlanság csúnya tréfát űzött most velünk. Túlságosan átengedtük a területet a Romának, holott nem így terveztük a meccs előtt.”

A fővárosiak trénere, Zdenek Zeman annak örült, hogy végre láthatta az igazi Pablo Osvaldót és Daniele De Rossit. Mint ismert, Zeman mindkét futballistát kihagyta a kezdőből az Atalanta elleni 2–0-s siker során, mondván, az addig mutatott teljesítményük nem volt megfelelő.

„Véleményem szerint ez volt az igazi Osvaldo és De Rossi. Kár, hogy korábban nem álltak rendelkezésemre, de örülök, hogy jól dolgozták fel a múltkori mellőzést. Szerintem a csapatunk összességében jól játszott, nem volt könnyű kétgólos hátrányból azonnal felállni. Továbbra is hiszem, ez a csapat versenyképes, de nyilvánvalóan a játékosoknak többet kell mutatniuk tudásukból a pályán, mert eddig ez nem történt meg teljesen” – mondta Zeman a lefújást követően.

A két gólt szerző Osvaldo szerint ha így folytatja a Roma, akkor...

„Ha a jövőben is így futballozunk, sok meccset megnyerhetünk még. Nagyszerű mérkőzésen vagyunk túl, az elszántságunk és a mutatott játék is remek volt” – vélekedett az argentin származású támadó, aki góljait édesanyjának ajánlotta, mivel szülőhazájában éppen anyák napja volt.

INTER–CATANIA 2–0

„Elégedett vagyok csapatom védekezésével, az elmúlt hetek eredményei igazolják, jól dolgozunk. Antonio Cassano valóban fontos szerepet játszott, de az igazság az, minden játékosunk hozzátett ehhez a győzelemhez, így a siker a csapat érdeme” – összegzett tömören Andrea Stamaccioni, az Inter trénere.

SERIE A
8. FORDULÓ
Atalanta–Siena 2–1 (Cigarini 62., Bonaventura 82., ill. Reginaldo 60.)
Chievo–Fiorentina 1–1 (Théréau 17., ill. G. Rodríguez 18.)
Internazionale–Catania 2–0 (Cassano 28., Palacio 85.)
Palermo–Torino 0–0
Parma–Sampdoria 2–1 (Amauri 36. – 11-esből, 53., ill. Eder 81.)
Udinese–Pescara 1–0 (Maicosuel 53.)
Lazio–AC Milan 3–2 (Hernanes 25., Candreva 41., Klose 49., ill. N. de Jong 61., El Shaarawy 79.)
Juventus–Napoli 2–0 (M. Cáceres 80., Pogba 82.)
Cagliari–Bologna 1–0 (Nainggolan 61.)
Genoa–Roma 2–4 (Kucka 7., Borriello 15., ill. Totti 27., Osvaldo 44., 56., Lamela 83.)
AZ ÁLLÁS
1. Juventus 8 7 1 19–4 +15 22
2. Napoli 8 6 1 1 14–5 +9 19
3. Lazio 8 6 2 15–8 +7 18
4. Internazionale 8 6 2 13–6 +7 18
5. Roma 8 4 2 2 18–13 +5 14
6. Fiorentina 8 3 3 2 9–7 +2 12
7. Catania 8 3 2 3 9–13 –4 11
8. Sampdoria 8 3 2 3 10–10 0 10
9. Torino 8 2 4 2 9–5 +4 9
10. Genoa 8 2 3 3 10–12 –2 9
11. Parma 8 2 3 3 8–11 –3 9
11. Udinese 8 2 3 3 8–11 –3 9
13. Atalanta 8 3 1 4 7–12 –5 8
14. Cagliari 8 2 2 4 5–11 –6 8
15. Milan 8 2 1 5 9–10 –1 7
16. Bologna 8 2 1 5 9–11 –2 7
17. Chievo 8 2 1 5 7–15 –8 7
18. Pescara 8 2 1 5 6–15 –9 7
19. Palermo 8 1 3 4 6–11 –5 6
20. Siena 8 2 2 4 9–10 –1 2
*A Sienától 6, az Atalantától 2, a Sampdoriától és a Torinótól 1-1 pont levonva.

 

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2 perce

Milák és Kós bejutott a 100 pillangó döntőjébe a vizes Eb-n

Úszás
4 perce

Lovas Világjátékok: a magyarok nem jutottak tovább a díjlovaglás selejtezőjéből

Egyéb egyéni
11 perce

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
20 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
26 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
50 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
51 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
52 perce