Spanyolország: Mancini fia szerint az apja többet tud a futballról Mourinhónál

2012.11.19. 13:01
Andrea Mancini, az angol Premier League-ben szereplő Manchester City menedzsere, Roberto Mancininek a fia beszélt a spanyol Marcának karrierjéről és édesapjáról.

A 20 éves Andrea Mancini nyár óta a Real Valladolid B csapatának játékosa. Előtte játszott az Inter ifi csapataiban, és a Manchester Citynél is megfordult, bár ott egyszer sem lépett pályára, és szinte végig kölcsönben szerepelt.

„Azért jöttem ide, mert azt mondták, hogy itt lehetősége van a fiataloknak a csapatba kerülésre – nyilatkozta a Marcának a fiatal olasz. – A héten már az első csapattal edzettem, és remélem, nemsokára a bemutatkozásomra is sor kerül."

Andrea az édesapja munkásságáról is elmondta a véleményét a spanyol lapnak. Kifejtette, hogy nem érti, miért elégedetlenek apja munkájával mostanában.

„Nem értem, miért kritizálják. Bajnok lett a Cityvel, egy olyan csapattal, amely utoljára 44 éve volt bajnok, nem értem, mit kellene még tennie" – mondta Andrea Mancini.

A riporterek arról is kérdezték, hogy mi a véleménye José Mourinhóról, a Real Madrid vezetőedzőjéről, jobb edzőnek tartja-e, mint édesapját.

„Apám évekig sikeres játékos volt, és ez látszik is. Több tapasztalata van, sokkal többet tud a labdarúgásról, mint Mourinho. Mourinho inkább pszichológus, motiválni tud nagyon jól" – vélekedett Mancini.

Legfrissebb hírek

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34