Inter: Moratti azt akarja, hogy Sneijder játsszon

Vágólapra másolva!
2012.12.04. 12:30
Massimo Moratti, az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale elnöke a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, a távozni készülő Wesley Sneijdernek játszania kellene, hiszen nem azért fizeti a játékosokat, hogy a padon üljenek.

Mint ismert, a holland válogatott középpályás kijelentette, nem hosszabbítja meg 2015-ben lejáró szerződését az Internél, miután keveset játszik, továbbá a fizetését is csökkenteni szeretnék. Massimo Moratti, a milánói klub elnöke azonban a hátralévő időben szeretné élvezni Sneijder játékát.Mint ismert, a holland válogatott középpályás kijelentette, nem hosszabbítja meg 2015-ben lejáró szerződését az Internél, miután keveset játszik, továbbá a fizetését is csökkenteni szeretnék. Massimo Moratti, a milánói klub elnöke azonban a hátralévő időben szeretné élvezni Sneijder játékát.

„Mint mindig, ezúttal is az edző kezében van a döntés. Ha lehetőség lenne rá, én lennék az első, aki megkérné Stramaccionit, hogy játszassa Sneijdert – utalt a vezetőedzőre Moratti. – Nem szeretnék azért fizetni valakit, hogy a lelátón üljön, miközben segíthetne meccseket nyerni. Gyorsan meg kell oldani ezt a helyzetet, mert ez feszültséget szülhet a csapaton belül. De az edző úgy érzi, hogy Sneijder lelkileg és fizikailag még nem áll készen a játékra."

A sportvezető hozzátette, csodálja a holland válogatott labdarúgó játékát, és mindent megpróbált annak érdekében, hogy rábírja a hosszabbításra a 28 esztendős középpályást, ám az hajthatatlannak bizonyult. Moratti hozzátette, megfelelő ajánlat esetén januárban elengedik Sneijdert, akit az Anzsi Mahacskala – a hírek szerint a futballista Dagesztánba nem szerződne – és a Fenerbahce is szívesen látná a soraiban.

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
10 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
13 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik