Juventus: Pepe még hosszú ideig harcképtelen

Vágólapra másolva!
2012.12.07. 10:53
Simone Pepe sérülése nem javul, így az olasz Juventus labdarúgócsapatának szélsője további heteket kénytelen kihagyni, a hírt a torinói klub honlapján jelentette meg.

Pepe combizom-sérülése miatt nem állhat újfent rendelkezésre, pedig már éppen visszatérőben volt. A torinóiak nem konkretizálták, hogy a hosszú kihagyás hetekben – hónapokban? – mit jelent.

A címvédő együttes egyelőre a válogatott játékosa nélkül menetel – tizenöt fordulót követően az első helyen áll a Serie A-ban, kétpontos előnnyel a második helyezett Napoli előtt –, Pepe ehhez az eredménysorhoz egyelőre vajmi keveset tett hozzá.

A keretbe mindössze ötször került be, játékára pedig csak a Lazio ellen került sor: 22 percet kapott csereként. Ezen kívül még egy tartalékbajnoki van, amelyen viszont végig a pályán volt és még gólt is szerzett.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
8 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
10 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik