Serie A: a Cagliari elnöke mérges a Juventusra

Vágólapra másolva!
2012.12.22. 08:51
null
Miközben a Juve kispadjánál nagy volt az öröm, a Cagliari elnöke felrobbant a dühtől (Fotó: Reuters)
Dühösen nyilatkozott a Juventustól elszenvedett pénteki bajnoki vereség után Massimo Cellino, a Cagliari elnöke. A sportvezető nem az utolsó 20 percben kapott három gól miatt volt mérges, hanem mert a Juventus a szardíniai stadion veszélyei miatt Parmába kérette át a mérkőzést.
„Nem is tudom mire vélni a Juventus hozzáállását. Felháborított a meccs előtt, közben, és most utána is – mondta dühösen az elöljáró. – Bármikor bármit kértek tőlünk, elfogadták, ezúttal viszont még találkozni sem akartak velünk. Mindent elkövettünk, hogy az előírásoknak megfelelő stadiont építsünk, a Napolinak és a Bolognának nem is volt baja, de a Juventus inkább a szomszédos Parmába akart menni, nekünk pedig 48 óránk maradt átszerveznünk a meccset. A győzelmüket a sportszerűtlenségüknek köszönhették – azt hittem, változik a futballunk, de a leopárd sohasem változtatja meg a búvóhelyét."
Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik