Serie A: Anelka a Juventusban folytatja - hivatalos

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2013.01.26. 21:40
Amint a nemzetközi sajtóhírek alapján várható volt, az olasz bajnok Juventusnál folytatja pályafutását Nicolas Anelka: a 33 éves francia labdarúgó a kínai Sanghaj Shenhuától szerződik a torinói alakulathoz.

Giuseppe Marotta, az olasz klub általános igazgatója elmondta: a csatárok sérülésével vészhelyzet állt elő a támadósorban, ezért szerezték meg a korábbi válogatott támadót, akivel a szezon végéig szóló szerződést kötnek.
Giuseppe Marotta, az olasz klub általános igazgatója elmondta: a csatárok sérülésével vészhelyzet állt elő a támadósorban, ezért szerezték meg a korábbi válogatott támadót, akivel a szezon végéig szóló szerződést kötnek.

Hozzátette: el akarták érni, hogy a spanyol Fernando Llorente már most fekete-fehér mezt húzzon magára, de a spanyol válogatott támadó csak a nyáron érkezik.

Olasz sajtóértesülés szerint Anelka 1.2 millió eurót keres öt hónap alatt a „zebráknál”.

A francia sportnapilap, a L’Équipe honlapjának beszámolója szerint Anelka szombat este meg is érkezett Torinóba, és az összesereglett újságíróknak kijelentette: elégedett, hogy Torinóba szerződhetett.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
12 órája

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
12 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
2026.08.13. 13:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11