Inter: A következő szezonban is játszani fogok - Zanetti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.31. 12:50
Javier Zanetti, az Internazionale argentin csapatkapitánya a Juventus elleni vesztes rangadót követően elmondta, a következő szezonban is játszani fog, eloszlatva a visszavonulásáról szóló pletykákat.

„Úgy gondolom, a következő szezonban is játszani fogok" – mondta a Mediasetnek Zanetti, aki augusztusban lesz 40 éves, de az Inter meccseit elnézve, még bőven bírja erővel.

„Csalódottak vagyunk az eredmény miatt, mert egyenrangú partnerei voltunk a Juventusnak. Minden lehetséges módon megpróbáltunk egyenlíteni, bárki láthatta, hogy pariban voltunk. Még versenyben vagyunk a BL-indulást jelentő helyért, az a feladatunk, hogy ezt elérjük. Remélhetőleg jövőre már újra az első helyért csatázhatunk" – tette hozzá az Inter csapatkapitánya.

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
7 órája

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
10 órája

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57

Az újoncrangadón szerezte meg első győzelmét a Pisa

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 22:45

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Daniele De Rossi vette át a Genoa irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.06. 14:09
Ezek is érdekelhetik