Juventus: Örülnék, ha Alexist meg tudnánk szerezni - Vidal

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 13:57
Arturo Vidal, a Juventus labdarúgócsapatának chilei középpályása a Tuttosportnak nyilatkozva elmondta, örülne, ha a Barcelona szélsője és egyben honfitársa, Alexis Sánchez a nyáron a „zebráknál” folytatná karrierjét.

„Nem tudom, mi igaz a pletykákból, de az biztos, hogy nagyon örülnék, ha Alexis a Juventushoz igazolna” – nyilatkozta a középpályás.

Alexis Sánchez távozásáról szinte naponta jelennek meg új pletykák, legutóbb a Juventus mellett a Manchester City és a Liverpool érdeklődéséről cikkeztek az angol lapok. Alexist 2011 nyarán 26 millió euróért szerződtette a Barcelona az Udinesétől, ám eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a 2012–2013-as szezonban 20 bajnokin mindössze két gólt szerzett a katalán csapat színeiben.

„A saját részemről egyet biztosan kijelenthetek, a nyáron nem távozom Torinóból. Három év van még hátra a szerződésemből, így a szurkolók a következő idényben is számíthatnak rám” – zárta nyilatkozatát Vidal.

Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
4 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
23 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59
Ezek is érdekelhetik