Serie A: a Cagliari lejátszaná a Roma elleni mérkőzését

MTI MTIMTI MTI
2013.04.19. 20:05
Regionális bírósághoz fordult a Cagliari labdarúgócsapata, mert szeretné elérni, hogy új időpontja legyen az AS Romával szemben a zöldasztalnál 3–0-ra elveszített bajnoki mérkőzésének.

Az eredetileg szeptember 23-ra kiírt találkozó elmaradt, ugyanis a szardíniai klub stadionja nem felelt meg a biztonsági előírásoknak. A Serie A illetékesei úgy döntöttek, hogy a meccset zárt kapuk mögött kell lejátszani, a Cagliari azonban erre nem volt hajlandó. Az olasz liga ezért később 3–0-val a vendégeknek ítélte a három bajnoki pontot.

Az Is Arenas Stadionnal egész szezonban problémák voltak, emiatt négy hazai találkozóját zárt kapuk mögött kellett lejátszania a Cagliarinak, illetve idegen stadionba kényszerült az együttes. A klub végül áprilisban felmondta a létesítménnyel kötött szerződését, s az idény hátralévő részében Triesztben fogadja ellenfeleit.

Legfrissebb hírek

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Cáfolta legendája halálhírét az AC Milan

Olasz labdarúgás
2026.07.30. 10:49

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 09:34

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

A győri tehetség végleg Olaszországba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 08:27

Luka Modric a világbajnokság után visszavonul – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.06.05. 10:00

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője

Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19